-

2019. július 1., hétfő

„Ha a menetrendnek megfelelően mennek a dolgok...” - Hópehely és Fordászpisti sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Gyakran emlegetjük, és régebbi blogbejegyzéseinkben már mi is többször megemlítettük, hogy létezik egy optimális menete a dolgoknak, amelynek elérésére vagy legalábbis megközelítésére mindannyian sóvárgunk, illetve törekszünk.



„Ha a menetrendnek megfelelően mennek a dolgok...” - Hópehely és Fordászpisti sikertörténete a Cronos Társkeresőn

A vonatok és a buszok is előre megszabott menetrend szerint közlekednek, és ha késések, fennakadások vagy egyéb változások történnek, akkor bosszankodunk, esetleg elveszítjük a bizalmunkat az adott közlekedési formában. Sokan így vannak ezzel a társkeresésben is: ha nem úgy történik az ismerkedés, ahogy annak „történni kell, mert ez a papírforma”, akkor „megette a fene az egészet...”


Ám ha minden úgy megy előre cifrázás és bonyodalmak nélkül, ahogy azt egy internetes társkereső oldalon el lehet várni, akkor minden a legnagyobb rendben! Hópehely és Fodrászpisti esetében minden gördülékenyen, az „előírtaknak” megfelelően zajlott.

„Itt a Cronos oldalon írtam egy bemutatkozó levelet. Ebből egy levélváltás alakult ki. Telefonszámot cseréltünk. Beszélgettünk néhány napig. Megbeszéltünk egy személyes találkozót, ami kiválóan sikerült. Azóta együtt vagyunk.”

Kívánjuk Nektek, hogy nagyon sokáig legyetek együtt boldogságban!

Ahogy annak lennie kell!




2019. június 26., szerda

8 férfitípus, akivel találkozhatsz egy online társkeresőn

Neked ki a legszimpatikusabb, a vicces, a félénk? És kitől rettegsz a legjobban, a Don Juan-tól vagy attól a társkeresőtől, akinek egyáltalán nem szerepel a tervei között a személyes találkozó.

 


6 férfitípus, akivel találkozhatsz egy online társkeresőn

2019. június 19., szerda

Tökéletes kapcsolatban élsz?

Nem csak a kapcsolatok elején tudjuk magunkat meggyőzni arról, hogy tökéletes párral éljük boldog életüket. Akkor is képesek vagyunk ezzel áltatni magunkat, amikor már kissé ellaposodik a kapcsolat.



Tökéletes kapcsolatban élsz?

Lelked megnyugtatására vagy éppenséggel a szemed felnyitására összegyűjtöttünk néhány ismérvet egy igazán jól működő kapcsolatból:


Egymást segítítek a fejlődésben

A kapcsolatnak segítségnek kell lenni ahhoz, hogy mindketten elérjétek a célokat, amiket mindig is szerettetek volna. Egymás kölcsönös segítése és motiválása nem folyamatos dicsérgetést, hanem őszinte tanácsadást jelent.

Mindketten fektettek energiát a kapcsolatba

Egy jól működő kapcsolat nagyon sok időt és energiát igényel. Mindkét fél részéről lemondásokkal és áldozatokkal jár. Ha csak az egyik fél próbálja folyamatosan fenntartani a tökéletes kapcsolatot, miközben a másik csak az előnyeit élvezi, az hosszú távon nem vezet jóra.

Egymás legjobb barátai vagytok

Ha nem csak szerelem, hanem szeretet és igaz barátság van közöttetek, akkor nem kell aggódnotok, ugyanis a lángolás elmúltával is boldogok lesztek együtt. Ha mindig a párod az, akivel elsőként szeretnéd megosztani örömödet és a bánatodat, akkor biztosan ő a tökéletes társ az életedben.

Veszekedés közben is tisztelitek egymást

Egy jó kapcsolat abból ismerszik meg igazán, hogy miként viselkednek egymással a felek, amikor összevesznek. Nagyon fontos, hogy ha különbözik a véleményetek, vagy összevesztek valamin, akkor is tisztelettel beszéljetek egymáshoz, legyetek tekintettel a másik érzéseire és gondolataira.

Forrás: stylemagazin.hu


2019. június 12., szerda

Miért nem tudnak kezelni a férfiak egy mélyebb lelkű nőt?

Tudjuk jól, hogy annak a nőnek nincs könnyű dolga, aki mélyebb lelkivilággal van megáldva, mint a környezete. A kapcsolatok megélése számára nehezebb lehet, mint az úgynevezett nagy átlagnak...



Miért nem tudnak kezelni a férfiak egy mélyebb lelkű nőt?


Vakon mi lehet az oka annak, hogy a férfiak is nehezen boldogulnak ezzel? Talán az alábbiak közül néhány:

Egy érzelmes nő erőteljes kérdéseket tesz fel

Ez a nő soha nem fog megelégedni egy felületes beszélgetéssel. Mindig fel fogja tenni azokat a kérdéseket is, amelyre a választ a férfi sokszor még önmaga előtt is titkolná.

Tudja, hogy mit akar

Pontosan tudja azt, hogy mire vágyik, és nem fél ezt kimutatni. Kevés számára különleges férfival találkozik, ebből adódóan ritkán esik lángoló szerelembe. Ám ha megtalálja az igazit, akkor mindent megtesz a kapcsolat érdekében. Az abszolút határozottság sok esetben ijesztőnek tűnhet a férfi számára.

Tartalmas párkapcsolatot akar

Nem akar időt pazarolni himi-humi kapcsolatokra. Igényli a komoly és hosszú beszélgetéseket. Teljes egészében meg akarja érteni a partnerét, és viszonzásképp is ugyanezt várja. Számára egy igazi kapcsolat túlmutat az egymás társaságának élvezeténél.

A kelleténél őszintébb

Mindig az igazat fogja mondani, még abban az esetben is, ha a férfi nem ezt akarja hallani.  Kétségtelen, hogy sokszor fáj az igazság, és ezt kevesen is tudják elismerni, inkább menekülőre fogják.

Igazi szerelmet akar

Azt a fajtát, ami mindent elsöpör. Ha egy férfiből a bizonytalanságot érzi, akkor az számára egyet jelent azzal, hogy nem elég fontos a férfi számára. Számára kell az erős szerelmi visszaigazolás, enélkül képtelen boldog lenni.

Forrás: stylemagazin.hu

2019. június 5., szerda

Minden nőnek meg kell tennie bizonyos dolgokat!

Az élet bizony rövid. Egyre több embernek van bakancslistája azon dolgokkal, amelyeket szeretne megcsinálni hátralévő élete során.



Minden nőnek meg kell tennie bizonyos dolgokat!

Ha nő vagy, segítünk neked néhány aprósággal kiegészíteni ezt a listát!


Menj el nyaralni, egyedül


Minden nőnek jár egy hosszú hétvége vagy egy teljes hét egyedül. Kapcsolódj ki, szakadj el mindentől és mindenkitől, és csak saját belső hangodra figyelj. Ettől a néhány naptól garantáltan több energiád lesz!

Barátkozz bátran

Ne legyél visszahúzódó, köss új barátságokat, adj esélyt új embereknek az életedben!

Ne legyél fukar önmagaddal

Életünk során akad néhány olyan szakasz, amikor igenis meg kell engednünk magunknak olyan dolgokat, amelyeket csak ritkán tudunk. Ha például régóta vágysz egy bizonyos táskára vagy cipőre, ne sajnáld rá a pénzt!

Időnként függeszd fel a fogyózást

Jutalmazd meg magad néhanapján finom falatokkal, ne gondol örökké arra, hogy mi látszik meg a vonalaidon, és mi nem. Megérdemled!



Forrás: stylemagazin.hu

2019. május 29., szerda

Szerelmes filmidézetek minden alkalomra

Néha a saját szavaink elfogynak, ha az érzéseinket szeretnénk leírni, elmondani, különösen akkor ha a kiszemelt személy előtt kellene felfedni őket. Ezúttal filmes idézeteket gyűjtöttünk össze, hogy segítsünk ihletet meríteni.



Szerelmes filmidézetek minden alkalomra

2019. május 22., szerda

Nehezen engedsz újra valakit az életedbe?

Szinglinek lenni azt jelenti, hogy gyakorlatilag azt csinálsz, amit akarsz, akkor, amikor akarod, nem tartozol számadással senkinek, valamint nem is kell alkalmazkodnod senkihez.



Nehezen engedsz újra valakit az életedbe?

Ám mi van, ha találkozol valakivel, akinek a kedvéért hajlandó lennél lemondani erről a kényelmes életformáról? A lelkünk ilyenkor gyakran két részre szakad. Szeretnéd is, meg nem is, vállalnád a függetlenséged feladását, meg nem is... ha úgy érzed, hogy az alábbiak közül bizony illik rád némelyik dolog, akkor talán túl sokáig voltál egyedül, és nehezebben fogadod el az új kapcsolatot az életedben.



Jobban érzed magad egyedül 

Lemondod a tervezett programot, inkább valami mással ütöd agyon az időt, lefekvés előtt pedig elégedetten nézed a tévét, vagy chatelgetsz a barátnőiddel.

Nem szívesen beszélsz vele a terveidről

Annyira megszoktad, hogy senkinek nem kell beszámolnod a programjaidról, hogy  nehezedre esne elmondani neki, mit tervezel hétvégére.

Szívesebben alszol egyedül

Mindegy mekkora is a fekhelyed, úgy érzed a legkényelmesebbnek, ha egyedül alszol benne.

Nem nézed jó szemmel, amikor nálad hagyja a dolgait

A fogkeféje a fürdőszobában, a zoknik és az alsógatyák a szekrényben idegen betolakodó hatását keltik. Úgy érzed, semmi szükség arra, hogy hozzád cuccoljon, hiszen ez a lakás a tiéd.

Probléma esetén nem hozzá fordulsz

Még nem igazán tudod kezelni a kapcsolatotokat, és ezért nem is vállalod fel érzelmeidet. Ha rossz napod van és valami nagyon bánt, inkább egyik barátnődet hívod fel. Nem vagy képes gyengének tűnni előtte, megalázkodásnak érzed.

Forrás: stylemagazin.hu

2019. május 15., szerda

Férfitípusok, akikkel nem érdemes kezdeni

Egy kapcsolat két emberről szól, két embernek kell tennie azért, hogy működjön. Hiába ábrándozol arról, hogy minden tökéletes, ha ez nincs így.



Férfitípusok, akikkel nem érdemes kezdeni

Vannak olyan férfitípusok, akikkel egyszerűen nem lehet megvalósítani az álmaidat. Ők többek között az alábbiak:


Önimádó típus

Nála sosem lehetsz az első, hiszen saját magát mindig is jobban fogja szeretni, és a saját érdekeit fogja előtérbe helyezni.  Igazából nem is rád, hanem a rajongásodra van szüksége.

Játszadozó típus

Esküdözik, hogy te vagy az egyetlen, aki miatt képes lenne teljesen megváltozni, azonban éppen annyira vagy számára fontos, mint az összes többi, akiket veled egyszerre hülyít.

Elkötelezetlen típus

Jól érzitek magatokat egymás társaságában, minden jól megy, mégsem mutat be a szüleinek és a barátainak. Nehezére esik kimondani, hogy kapcsolatban vagytok, és folyton elhárít, amikor szeretnéd tisztázni vele azt, ami valójában kettőtök között van.

Hitegető típus

Folyamatosan hiteget és ígérget, például azzal, hogy holnaptól megváltozik, normális munkát vállal, minél előbb össze fogtok költözni, esetleg megkéri a kezedet, valamiért mégsem történik meg soha semmi ezek közül, hiába vársz a csodára.

Forrás: stylemagazin.hu

2019. május 13., hétfő

„Gyorsan és frappánsan” - Anita és Tibor sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Vannak néhányan, akik izgalmas kalandnak, egyfajta kihívásnak, sőt majdhogynem egy hosszabb-rövidebb ideig tartó, átmeneti életformának tekintik a párkeresést. Maga a keresés izgalma tartja lázban őket, az ismeretlen varázsa, a lehetőségek sokasága, amely karöltve várja őt, amennyiben beleveti magát a dolgok sűrűjébe…



„Gyorsan és frappánsan” - Anita és Tibor sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Ám jóval nagyobb azoknak a száma, akik mihamarabb szeretnének egy igaz társra lelni, mellőzni a felesleges köröket, és rögtön azzal a valakivel kezdeni az ismerkedést, aki… aki.

Aki. 

Akivel egymásnak teremtették őket az égiek, és akivel akár… akár egy kattintást követően is beindul, aminek be kell indulnia! :)

Anitával és Tiborral pontosan ez történt.

„Egy kattintásra kialakult a kapcsolat, találkoztunk, majd eltöltöttünk egy hétvégét. Egymásra találtunk! Köszönjük Cronos!”

Mi is köszönjük, és sok boldogságot kívánunk Nektek!

2019. május 8., szerda

Hogyan érd el, hogy beléd szeressen, akit kiszemeltél magadnak?

A legtöbben úgy gondoljuk, hogy a szerelem egy legtöbbször alkalom szülte, magával ragadó, varázslatos érzés, amit nem lehet sem irányítani sem pedig befolyásolni. Léteznek azonban módszerek, amelyekkel másokat egy kis rásegítéssel a nekünk tetsző irányba tudunk terelgetni.



Hogyan érd el, hogy beléd szeressen, akit kiszemeltél magadnak?

Az alábbiak valószínűleg a segítségedre lesznek abban, hogy a kiszemelted észrevegyen téged.


Tudd meg, mire van szüksége

Amikor valaki párt keres magának, mindig vannak elvárásai a másikkal szemben: hogy nézzen ki, mit szeressen, milyen távlati céljai legyenek. Próbálj meg ezek közül minél többet megtudni a kiszemelteddel kapcsolatban, hogy fel tudd hívni a figyelmed azokra a tulajdonságaidra, amelyek neki tetszhetnek.

Tájékozódj a barátainál

A „madarat tolláról, embert barátjáról” elv alapján megtudhatsz egy csomó információt a választottadról, ha megismerkedsz a barátaival. Ezenkívül, ha ők is megismernek és megkedvelnek téged, ezzel jó benyomást tehetsz a kiszemeltedre is.

Próbálj gyakran a közelében lenni

Szó sincs arról, hogy követned kellene őt, mint az árnyék, csak próbáld úgy intézni, hogy minél többször fussatok össze „véletlenül”, így ügyesen beférkőzhetsz a tudatalattijába.

Legyenek meg a közös pontok

Amikor a nagy őt keressük, olyan embert akarunk találni, aki hasonlít ránk, és alapvetően közös az érdeklődésünk. Mindig próbálj rávilágítani arra, mi az, amiben hasonlítotok, és mik azok, amikben te tudsz olyat nyújtani, amire a másiknak szüksége van.



Forrás: stylemagazin.hu

2019. május 6., hétfő

„Újrakezdés, új lehetőségek” - Mónika és Gábor sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Sokan azt vallják, az ember egy életre választ párt, és ha a sors úgy rendelkezik, hogy elválasztja egymástól a szerető feleket, az újrakezdésre, a boldogság újbóli elérésére már nincs lehetőség.



„Újrakezdés, új lehetőségek” - Mónika és Gábor sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Meglehet, hogy sokunk számára így van. Mi mégis úgy gondoljuk, a lehetőség adott, amennyiben feldolgoztuk a veszteséget, és optimistán tekintünk a jövőbe. Mónika és Gábor hasonló cipőben jártak, és mint üzenetük mutatja, nekik sikerült az újrakezdés.


„Sziasztok, Mónika vagyok! 2 nappal a regisztrációm után jelentkezett Gábor, akivel az elején nagyon sokat beszélgettünk telefonon, így mire a személyes találkozásra került sor, addigra már elég jól megismertük egymást. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk, még ha 15 km-re is lakunk egymástól. Mindent meg lehet oldani, ha akarjuk. Nagyon egy hullámhosszon vagyunk! Sajnálatos módon az élet mindkettőnknek tragédiát hozott, Gábor 45 évesen, én pedig 40 évesen lettem özvegy. Bízunk benne, hogy ez a kapcsolat életünk végéig tartani fog!! Köszönjük nektek, Cronos!!!!”

Kívánunk mi is sok boldogságot Nektek, hosszantartó kapcsolatot és életet!

2019. április 24., szerda

Amikor egy férfi cseppet sem szexi

Akadnak bizonyos szituációk, amelyeket a nők cseppet sem találnak vonzónak. A férfiak gyakran nem figyelnek oda ezekre a dolgokra, ugyanis az élet természetes velejárójának gondolják őket, de ezzel csak a róluk alkotott képet rombolják.



Amikor egy férfi cseppet sem szexi

Íme, az alábbiakban néhány dolog, amire a férfiaknak nem ártana odafigyelni:


Verekedés
 
A férfi elme mélyén talán úgy van elkönyvelve a verekedés, mint egy vonzó tevékenység, a valóságban viszont ez egyáltalán nem így van. Cseppet sem vonzó, ha valaki szétveri egy másik valaki fejét, inkább ijesztő és nagyon rossz érzés már csak a gondolata is.

Száguldozás
 
Sajnálatos tévhit, hogy vonzó lenne egy olyan pasi, aki teljesen fölöslegesen nyomja a padlógázt a város közepén vagy akár az autópályán. Ez ugyancsak inkább ijesztő, mint szexi. A nőknek biztonságra van szükségük, nem pedig arra, hogy rekordidő alatt elérjenek egyik pontról a másikra, csak hogy a férfi bebizonyítsa, milyen ügyesen tud vezetni.

Udvariatlan viselkedés
 
Rettenetesen kicsinyes, és kifejezetten visszataszító, ha egy férfi a személyzeten, az alkalmazottakon keresztül próbálja érzékeltetni a valós, vagy inkább vélt hatalmát. Azok csak a munkájukat végzik, ugyanakkor senki sem szeretné, még a szemtelen, pökhendi fickók sem, hogy udvariatlanul bánjanak velük.

Más lányok bámulása
 
Ez a cselekvés a nők számára nem csupán kiábrándító, hanem kifejezetten megalázó is, amiben valószínűleg senki sem szeretne részesülni. Az a férfi, aki az utcán vagy egy étteremben ilyet tesz, cseppet sincs tekintettel a partnerére, és nem tiszteli őt kellőképpen.

És végül:

A WC ülőke
 
Ez bizony nem csak egy kitalált történet... ha a férfiak nem hajtják le az ülőkét, és a helyiségbe belépő lány még annak lenyomatát is láthatja, hogy partnere éppen most pisilt, az bizony minden, csak nem vonzó vagy vágykeltő!

Forrás: stylemagazin.hu

2019. április 17., szerda

Itt a tavasz! Hová menjünk randizni?

Tavasszal a természet felébred, és a levegő is szerelemmel van tele.  Virágoznak a fák, döngicsélnek a méhek, és még a nagyvárosokban is, a betonrengetegben is érezni, hogy itt a megújulás ideje.



Itt a tavasz! Hová menjünk randizni?

Ha szeretnél egy különleges első randit szervezni, vagy szeretnétek egy kicsit feldobni már meglévő kapcsolatotokat, van néhány ötletünk, amik után a többi már tényleg csak rajtatok fog múlni.

Tóparti séta

Mi lehet romantikusabb egy sétánál a tóparton, miközben hét ágra süt, vagy éppen lemegy a nap?  Használjátok ki a jó időt, és töltsetek egy kis időt együtt a  természetben, miközben a háttérben csicseregnek a madarak. Ha ilyen környezetben vagytok, egészen biztosan tudtok valamiről beszélni, ha másról nem, hát magáról a szerelemről.

Állatkert

Egy állatkertben a sétálgatáson kívül ehettek vattacukrot, készíthettek mókás képeket, etethettek és simogathattok állatokat, vagy akár fagyizhattok is.

Piknik

Elő a kosarakkal, a plédekkel és kockás abroszokkal! Készíthetsz szendvicseket és süthetsz hozzá kekszet, vagy előállhatsz valamilyen komolyabb étellel is. Ha igazán romantikusra akarod venni a figurát, akkor mindenképpen csempéssz a kosárba pár szem epret, egy üveg behűtött pezsgőt és poharakat is. 

Túra

A testmozgásnak csak előnyei vannak, hiszen nagyon sok mindent megtudhatsz a másikról egy ilyen különleges helyzetben. Megtudhatod, hogyan alkalmazkodik az extrém körülményekhez, milyen az állóképessége, sőt még az is kiderülhet, hogy mitől képes kiborulni.

Forrás: stylemagazin.hu

2019. április 10., szerda

10 dolog, amit a férfiaknak tudniuk kéne a nőkről

Mi nők, sokszor annyira szeretnénk, ha a férfiak tudnának olvasni a gondolatainkban...

10 dolog, amit a férfiaknak tudniuk kéne a nőkről

... és képesek lennének kódolni az általunk küldött, és szerintünk egyébként teljesen egyértelmű jeleket, hogy időnként tényleg elhisszük, ők mindezekre valóban képesek. De nem. Az alábbi 10 dolgot viszont tényleg jó lenne minden hím fejébe beleverni.


  • Ne akarj lenyűgözni minket. Vagyis akarj, csak ne úgy, ahogy te akarod.
Minden nő vágyik rá, hogy elkápráztassák, de mi nem attól ájulunk el, amivel a férfiak általában egymást szeretnék lenyűgözni. Nem esünk hasra a bedurrantott bicpeszektől, a garázstuningos verdáktól, és az sem vívja ki az elismerésünket, ha meg tudjuk, hogy előző héten simán megittál 10 whiskey-t. Nem, akkor sem, ha tisztán, jég nélkül.

  • Bírjuk, ha van humorod, de azért ésszel
Imádjuk a pasikat, akik viccesek és állandóan sziporkáznak. Imponál, ha időnként az óvodai copfhúzogatás helyett már verbálisan tréfálkoznak velünk, de óriási különbség van a szellemesség és a bunkóság között, ugyanakkor ijesztően vékony a kettő közti határvonal. Megejthetsz néhány poént, akár a kárunkra, de tudd, hogy hol a határ. Légyszi.

  • Szeretünk virágot kapni.

Ez már szinte szócséplésnek tűnhet, de hidd el ha hozol nekünk virágot, aznap tutira jó napunk lesz, még akkor is ha kitört a cipőnk sarka, vagy összevesztünk a barátnőnkkel.
  • Nem számít annyira a pénz, mint gondolnád
A normális nőknél legalábbis biztosan nem. Úgy, ahogyan egy nőt sem kizárólag a mellmérete alapján ítélsz meg, mi sem a bankszámlád vagy a kocsid alapján határozunk meg téged. Jól esik, ha meghívsz vagy virágot hozol, de azért nem fogunk elhajtani, mert nem A8-assal érkeztél a randira. Talán nem árt még egyszer kiemelni: a normális nőknél legalábbis ez nem így működik.

  • Vállalj fel minket
Hónapok óta randizgatunk, minden jól alakul, egyre több időt töltünk együtt, majd mikor összefutunk egy haveroddal, annyit mondasz, Ő itt egy barátom, Barbi/Kata/Lilla, stb. Egy barátod? Te ilyeneket csinálsz a barátaiddal? Mert mi nem egy barát státuszra jelentkeztünk. Ennél csak az jobb, ha nem is mondasz semmit, csak hagyod, hogy magunktól mutatkozzunk be, és meg se fordul a fejedben, hogy bemutass minket, mint a barátnődet.

  • Valamit nem elmondani, eltitkolni is hazugságnak, esetenként megcsalásnak számít
Flörtölni, találkozni más lányokkal és hülyíteni őket, akkor is, ha igazából nem jelent semmit, nem fér bele egy kapcsolatba. Kár azzal védekezni, hogy te nem hazudtál, hiszen sosem került szóba, (miért is került volna normál körülmények között, hogy vajon tartasz-e több vasat is tűzben), azt pedig végképp felejtsd el, hogy azzal vádolsz minket, hogy igazából mi vagyunk irreálisan féltékenyek.

  • Először aggódunk, ha nem írsz vissza, aztán pedig mérgesek leszünk
Próbálunk nem ötpercenként írogatni, de, ha keresünk, érdeklődünk, akkor légy te a szőke herceg, az úriember, a lovag, akit mindig is kerestünk, és írj vissza. Ha nem teszed, először aggódni kezdünk, ha pedig feltűnik a bűvös Látta, és még mindig nem írsz vissza, csak idegesek és frusztráltak leszünk, hiszen csak annyit kérünk, hogy válaszolj. (Meg még másik 1200 dolgot, de most nem ez a lényeg.)

  • Önérzetesek vagyunk. Nagyon.
Egy nő soha nem lesz tökéletesen elégedett önmagával. Soha. Genetikailag képtelenek vagyunk rá. Ez tény, kár is bosszankodnotok rajta. A média ennek ellenére minden irányból azt próbálja lenyomni a torkunkon, hogy rajtunk kívül mindenki tökéletes, csak nekünk kell néhány nüansznyi (érezzük az iróniát!) változást eszközölnünk az életünkben, és a miénk is azzá válhat. Ezt ne tetézd azzal, hogy a súlyunkon élcelődsz, más nőkhöz hasonlítasz minket, vagy jelzed, hogy fáradtnak tűnünk, ergó hulla szarul nézünk ki. Finoman se, mert ezeket nem lehet finoman.

  • még öt perc, sosem öt perc
Mindig késésben vagyunk, sosem készülünk el időben, és hiába mondjuk, hogy még öt perc, te is tudod, mi is tudjuk, mindenki tudja, hogy nem annyi lesz. Ne sürgess, ne stresszelj, ne bosszankodj. Indulunk, ha elkészültünk. És átöltöztünk legalább háromszor.

  • Mi a baj? Semmi. Hagyjál.
Borzalmasan idegesítő szokásunk, hogy durcázunk, puffogunk, hisztizünk, némán, aztán hangosan. Viszont, ha tényleg szeretnéd rendezni a problémákat, ne győzd meg magad, hogy tényleg nincs semmi bajunk, és hiába mondjuk, hogy hagyjál, igenis figyelemre vágyunk. Legyél te az okosabb és bölcsebb, nyugodt, rezignált hangon kérj meg minket, miközben csókot lehelsz az orcánkra, hogy mondjuk el mi a bajunk tulajdonképpen, különben nem fogunk rá megoldást találni. Ha pedig azzal jönnénk, hogy ha nem tudod magadtól, akkor hagyjuk!, kapj be fejben egy Xanaxot, tegyél még egy kísérletet, és ha ezután se jutsz velünk dűlőre, te mindent megpróbáltál, amit egy álomférfitól várhatunk.

Forrás: stylemagazin.hu

2019. április 3., szerda

Árulkodó jelek, hogy valóban a lelki társaddal vagy együtt

Lelki társunk megtalálása sokak számára csak fantázia, mivel úgy hisszük talán nem is létezhet.



Árulkodó jelek, hogy valóban a lelki társaddal vagy együtt

A lényeg, hogy tudjuk pontosan, kit is keresünk, de talán még ennél is fontosabb, hogy felismerjük: addig nem találhatunk rá a lelki társunkra, amíg mi magunk nem vagyunk minden tekintetben egészek. Lássuk, mik azok az árulkodó jelek, amelyek azt mutatják, hogy az igazival állunk szemben!


Biztonságérzet

Vele el tudunk lazulni, mellette képesek vagyunk önmagunk lenni, és nincs szükségünk álarcokra. Látjuk egymást, egy szempillantás alatt egymásra tudunk hangolódni, mintha csak ezer éve ismernénk egymást.

A pillanat varázsa

Nem tartunk attól, hogy mi van, ha éppen nem beszélünk semmiről, mert a pillanat szépségének a kiélvezése, a társunk közelsége, a csend is tökéletes mellette. Ilyenkor nincs szükség szavakra, elég csak némán együtt lenni.

Beteljesült kapcsolat

Mindketten akarjuk a kapcsolatot, és felvállaljuk egymást. Persze ez nem jelenti azt, hogy most már minden felhőtlen lesz, a kapcsolatért ugyanúgy mindkét félnek dolgozni kell, viszont mindketten egyformán hajlandók vagyunk tenni is a boldogság érdekében.

Maradandó érzés

Szó sincs fellángolásról, ami ahogy jött, tova is száll. A kisebb-nagyobb problémák is csak szorosabbá teszik a köztünk lévő köteléket. Számíthatunk egymásra, jobb emberré válunk egymás mellett.



Forrás: stylemagazin.hu

2019. március 27., szerda

Miért jó, ha elhagyod a komfortzónádat?

A társkeresés területén fokozottan érvényes, hogy csak akkor tudunk sikereket elérni, ha feszegetjük a határainkat, illetve elhagyjuk a komfortzónánkat. Ha te is biztonsági játékos vagy, félsz a kezdeményezéstől és attól, hogy esetleg elutasítanak, de nem szeretnél minden péntek estét egyedül tölteni, akkor javasoljuk, hogy törj ki az elkényelmesedés világából, mutatjuk hogyan.


Miért jó, ha elhagyod a komfortzónádat?

2019. március 20., szerda

A legromantikusabb magyarországi helyek

A jó idővel szerencsére egyre több időt tölthetünk a szabadban, a kültéri randevúk, utazások vagy közös túrák pedig remek alkalmat adnak minden társkeresőnek arra, hogy jobban megismerjék egymást. Összegyűjtöttük azokat a helyeket, amelyek a hangulatukkal elősegítik az egymásra hangolódást.


A legromantikusabb magyarországi helyek

2019. március 13., szerda

Lehet-e üzenetben elutasítani?

Van egy kis zavar a társkeresők fejében azzal kapcsolatban, hogy hogyan is közöljék, ha valaki nem szimpatikus nekik. Az emberek többsége zavarában nem tudja, hogyan utasítson vissza valakit, ugyanakkor, ha őt nem megfelelően utasítják el, azt hatalmas csalódásként éli meg...

 

Lehet-e üzenetben elutasítani?



2019. február 27., szerda

Amiket semmi szín alatt ne tegyél meg!

Erős nőnek tartod magad? Akkor ne rendeld alá magad egy férfinek se, hiába érzed úgy, hogy az igazi nagybetűs Szerelem tört rád!



Amiket semmi szín alatt ne tegyél meg!

Ha ezt megteszed, elveszítheted önmagadat. Ennek elkerülése végett mutatunk néhány példát arra, hogy mi az, amit ne tegyél meg még a szerelmed kedvéért sem.

Ne változtass a külsődön a párod miatt

Ha valaki szeret, akkor olyannak fogad el, amilyen vagy. Nem szabad feladnod önmagadat azzal, hogy teljesen átformálod a külsődet olyanná, amilyenre azt hiszed, hogy a partnered vágyik. Bármilyen változást viszel végbe, azt önmagadért tedd meg elsősorban, ne a másikért.

Ne mondj le a céljaidról

Helytelenül teszed, ha feladod az álmaidat azért, mert a partnered ezt kéri tőled. Ott már régen komoly gondok vannak, ha valamelyik félnek háttérbe kell szorítania a vágyait vagy a céljait. Ha a párod nem hajlandó ezekben támogatni téged, érdemes elgondolkoznod, minden rendben van-e köztetek.

Ne várj megerősítésre

Egy erős nő a párkapcsolat keretein belül is pontosan tudja, hogy hogyan éljen a saját szabályai szerint. Ne várj megerősítéseket annak kapcsán, hogy helyesen cselekszel-e. Ha magabiztos vagy, ezzel a partnerednek is imponálsz.

Ne fordulj el a barátaidtól

Az, hogy végre megtaláltad az igazit, még nem jelenti azt, hogy mindenkit sutba kell vágnod, és csakis vele kell töltened az összes szabadidődet. Nem teheted meg azt, hogy mindenkit hanyagolsz, és csak azt várod, hogy a párod mikor akar veled újabb programot szervezni. Éld a saját életedet is!

Forrás: stylemagazin.hu