-

2019. április 3., szerda

Árulkodó jelek, hogy valóban a lelki társaddal vagy együtt

Lelki társunk megtalálása sokak számára csak fantázia, mivel úgy hisszük talán nem is létezhet.



Árulkodó jelek, hogy valóban a lelki társaddal vagy együtt

A lényeg, hogy tudjuk pontosan, kit is keresünk, de talán még ennél is fontosabb, hogy felismerjük: addig nem találhatunk rá a lelki társunkra, amíg mi magunk nem vagyunk minden tekintetben egészek. Lássuk, mik azok az árulkodó jelek, amelyek azt mutatják, hogy az igazival állunk szemben!


Biztonságérzet

Vele el tudunk lazulni, mellette képesek vagyunk önmagunk lenni, és nincs szükségünk álarcokra. Látjuk egymást, egy szempillantás alatt egymásra tudunk hangolódni, mintha csak ezer éve ismernénk egymást.

A pillanat varázsa

Nem tartunk attól, hogy mi van, ha éppen nem beszélünk semmiről, mert a pillanat szépségének a kiélvezése, a társunk közelsége, a csend is tökéletes mellette. Ilyenkor nincs szükség szavakra, elég csak némán együtt lenni.

Beteljesült kapcsolat

Mindketten akarjuk a kapcsolatot, és felvállaljuk egymást. Persze ez nem jelenti azt, hogy most már minden felhőtlen lesz, a kapcsolatért ugyanúgy mindkét félnek dolgozni kell, viszont mindketten egyformán hajlandók vagyunk tenni is a boldogság érdekében.

Maradandó érzés

Szó sincs fellángolásról, ami ahogy jött, tova is száll. A kisebb-nagyobb problémák is csak szorosabbá teszik a köztünk lévő köteléket. Számíthatunk egymásra, jobb emberré válunk egymás mellett.



Forrás: stylemagazin.hu

2017. augusztus 9., szerda

Csodálatosak apróságok egy párkapcsolat mindennapjaiban

Bármennyire harmonikus párkapcsolatról is legyen szó, a szürke mindennapok gyakran rányomják bélyegüket az érzéseinkre.



Csodálatosak apróságok egy párkapcsolat mindennapjaiban

Igenis sokat tehetünk annak érdekében, hogy laposodjon el a kapcsolatunk. Például az alább felsorolt, apró kis gesztusok segíthetnek ebben.


- Közös kávézás/reggelizés

- Séta egy parkban

- Közös játék

- Filmnézés összebújva

- A másik fesztelen oldalba bökése, megcsiklandozása

- Finom vacsora főzése meglepetésként

Forrás: stylemagazin.hu