-

2019. október 2., szerda

A lelki társaddal találkoztál?

Lelki társunk megtalálása sokunk számára csak egy romantikus fantázia. A találkozást megelőzi, hogy egyáltalán tudjuk, kit is keresünk.



A lelki társaddal találkoztál?

De talán még ennél is fontosabb, hogy felismerjük: addig nem találhatunk rá, amíg mi magunk nem vagyunk egészek. Lássuk, milyen jelek mutatják, hogy az igazival állsz szemben.


Még a csend is jó vele
Az egyik legbiztosabb jele annak, hogy a lelki társaddal találkoztál, mikor nem tartasz attól, hogy éppen nem beszéltek semmiről, mert maga a csend is tökéletes mellette. Amikor nincs szükségetek szavakra, csak érzitek, hogy jó együtt lenni.

Biztonságban érzed magad vele
Mellette képes vagy önmagad lenni, és nincs szükséged álarcokra. Egy szempillantás alatt egymásra tudtok hangolódni, olyan mintha ezer éve ismernétek egymást.

Maradandó az érzés
Ez nem egy fellángolás, ami ahogy jött, úgy tova is száll. A kisebb-nagyobb problémák is csak még szorosabbá teszik a köztetek lévő köteléket. Számíthattok egymásra, egymás mellett jobb emberré válhattok.

Kapcsolatotok beteljesült
A kapcsolatotoknak van jövője, mert mindketten akarjátok és felvállaljátok egymást. Ettől függetlenül ezért a kapcsolatért dolgozni is kell, és mindketten egyformán hajlandóak vagytok tenni a közös boldogságotokért.

Forrás: stylemagazin.hu

2019. június 12., szerda

Miért nem tudnak kezelni a férfiak egy mélyebb lelkű nőt?

Tudjuk jól, hogy annak a nőnek nincs könnyű dolga, aki mélyebb lelkivilággal van megáldva, mint a környezete. A kapcsolatok megélése számára nehezebb lehet, mint az úgynevezett nagy átlagnak...



Miért nem tudnak kezelni a férfiak egy mélyebb lelkű nőt?


Vakon mi lehet az oka annak, hogy a férfiak is nehezen boldogulnak ezzel? Talán az alábbiak közül néhány:

Egy érzelmes nő erőteljes kérdéseket tesz fel

Ez a nő soha nem fog megelégedni egy felületes beszélgetéssel. Mindig fel fogja tenni azokat a kérdéseket is, amelyre a választ a férfi sokszor még önmaga előtt is titkolná.

Tudja, hogy mit akar

Pontosan tudja azt, hogy mire vágyik, és nem fél ezt kimutatni. Kevés számára különleges férfival találkozik, ebből adódóan ritkán esik lángoló szerelembe. Ám ha megtalálja az igazit, akkor mindent megtesz a kapcsolat érdekében. Az abszolút határozottság sok esetben ijesztőnek tűnhet a férfi számára.

Tartalmas párkapcsolatot akar

Nem akar időt pazarolni himi-humi kapcsolatokra. Igényli a komoly és hosszú beszélgetéseket. Teljes egészében meg akarja érteni a partnerét, és viszonzásképp is ugyanezt várja. Számára egy igazi kapcsolat túlmutat az egymás társaságának élvezeténél.

A kelleténél őszintébb

Mindig az igazat fogja mondani, még abban az esetben is, ha a férfi nem ezt akarja hallani.  Kétségtelen, hogy sokszor fáj az igazság, és ezt kevesen is tudják elismerni, inkább menekülőre fogják.

Igazi szerelmet akar

Azt a fajtát, ami mindent elsöpör. Ha egy férfiből a bizonytalanságot érzi, akkor az számára egyet jelent azzal, hogy nem elég fontos a férfi számára. Számára kell az erős szerelmi visszaigazolás, enélkül képtelen boldog lenni.

Forrás: stylemagazin.hu

2019. május 22., szerda

Nehezen engedsz újra valakit az életedbe?

Szinglinek lenni azt jelenti, hogy gyakorlatilag azt csinálsz, amit akarsz, akkor, amikor akarod, nem tartozol számadással senkinek, valamint nem is kell alkalmazkodnod senkihez.



Nehezen engedsz újra valakit az életedbe?

Ám mi van, ha találkozol valakivel, akinek a kedvéért hajlandó lennél lemondani erről a kényelmes életformáról? A lelkünk ilyenkor gyakran két részre szakad. Szeretnéd is, meg nem is, vállalnád a függetlenséged feladását, meg nem is... ha úgy érzed, hogy az alábbiak közül bizony illik rád némelyik dolog, akkor talán túl sokáig voltál egyedül, és nehezebben fogadod el az új kapcsolatot az életedben.



Jobban érzed magad egyedül 

Lemondod a tervezett programot, inkább valami mással ütöd agyon az időt, lefekvés előtt pedig elégedetten nézed a tévét, vagy chatelgetsz a barátnőiddel.

Nem szívesen beszélsz vele a terveidről

Annyira megszoktad, hogy senkinek nem kell beszámolnod a programjaidról, hogy  nehezedre esne elmondani neki, mit tervezel hétvégére.

Szívesebben alszol egyedül

Mindegy mekkora is a fekhelyed, úgy érzed a legkényelmesebbnek, ha egyedül alszol benne.

Nem nézed jó szemmel, amikor nálad hagyja a dolgait

A fogkeféje a fürdőszobában, a zoknik és az alsógatyák a szekrényben idegen betolakodó hatását keltik. Úgy érzed, semmi szükség arra, hogy hozzád cuccoljon, hiszen ez a lakás a tiéd.

Probléma esetén nem hozzá fordulsz

Még nem igazán tudod kezelni a kapcsolatotokat, és ezért nem is vállalod fel érzelmeidet. Ha rossz napod van és valami nagyon bánt, inkább egyik barátnődet hívod fel. Nem vagy képes gyengének tűnni előtte, megalázkodásnak érzed.

Forrás: stylemagazin.hu