A legszebb szerelmes versek kortárs költők tollából

  Ha szeretnél egy kicsit romantikázni, esetleg küldenél egy szép üzenetet a szerelmednek vagy valakinek, akivel ismerkedsz innen bátran válogathatsz.

Szabó Márton István: Nem félsz semmitől

Az asztalom felett függ az önarcképed,
amit ajándékba festettél nekem,
vodkával, kávéval és vörös tintával,
ami tényleg téged ábrázol, mert az
izom a nyakadon és járomcsontod
hangsúlyos, és a szemed is csukva van,
és tél van, és mégis csupasz a vállad,
és látszik rajtad, hogy nem félsz semmitől,
attól, hogy tél van, hogy most kávé és vodka
vagy a véremben, hogy talán felszívódsz
mire elmúlik a fagy, hogy egyszer csak
úgy kelek fel, hogy már nem függök tőled,
és elhatározom, hogy többé nem nyúlok
hozzád, leteszlek és tiszta maradok egészen,
hogy akkor nem maradsz majd más, mint egy
visszatérő inger a hipotalamuszban,
pár elvonási tünet, és az egyre fakuló emlékek,
hogy milyen volt.

Iancu Laura: óda

talán egyszer megkegyelmez
a légzés a szó az ölelés
hogy minden este várni kényszerült
tudván az ajtón nem nyílik rés
talán a tél fehérje
leszáll az éhes partra
félbemaradt leveled a délutáni kávéd
hajón vontatja oda
talán a vállig érő hó
jéghátamra fagyott holnapom

talán a néma harangszó
lélekvivő utakon

Szabó T. Anna: Azt mondjuk: tűz

Azt mondjuk: hús. Pedig a húsodat
nem ismerem. Nincsen hozzá közöm.
Csak véres, rejtett, romlandó anyag.

Azt mondjuk: csont. Bújok, tapogatom:
tudom a tökéletes szerkezet
ízelt mozgását, de mégsem te vagy.

Azt mondjuk: szem. Az ajkaimmal érzem
rezgő mozgását szemhéjad alatt.

A szád belseje, finom, rózsaszín
selymességeid, ahol lüktető
meleged lángja átsejlik a hártyán,
örvényes köldököd, lábujjaid
közén a titkos völgyek, füled spirális
ösvényei, a kulcscsont és a váll
közötti bölcső, ahol illatodban
alhatom, harapnivaló izmaid,
forróságod, izgalmad, markolásod,
a friss verejték bódító szagától
megvadult ölelésed – nem te vagy.

Eleven láng vagy! Csontból, húsból, vérből
előlobogsz, romolhatatlanul,
a mozgás vagy, a legfőbb mozgató,
és csak fészekként használod a tested,
a testemet, hogy továbblökd magad,
éljen a semmi is, és égig ég,
éltet, betölt, és már forrása sincs –

azt mondjuk: tűz, és azt érezzük: éget.