Júlia vette a bátorságot, és kezdeményezett. Csak az volt a baj, hogy Ferenc akkor éppen mással ismerkedett. Vagy lehet, hogy ez mégsem volt akkora baj?
Sokszor rosszul sül el egy első találkozó, ha nagyon rágörcsölünk. De vajon miért izguljuk túl ennyire? Ez csak azért lehet, mert fontos nekünk a találkozó sikeres befejezése. Tetszik nekünk a másik, a legjobb formánkat akarjuk hozni, érdekesek szeretnénk lenni. Ilyenkor sokszor a visszájára fordul a befektetett energia. De mi van akkor, ha nincs tétje a találkozónak, mert tudom, hogy foglalt az illető? Van, amikor ebből lesz a legjobb befejezés, így volt ez Júliáék esetében is. Sok boldogságot kívánunk!
"Közel másfél évvel ezelőtt történt. Mivel a legtöbb férfi blokkolt,
vettem a bátorságot és Én írtam NEKI. Éppen akkor foglalt volt, mással
ismerkedett. Nekem pont jó volt így, mert nem izgultam szét az
ismerkedés kezdeti alkalmait. Elhívott egy baráti kirándulásra
Nagy-Szénásra, ahol sokat beszélgettünk. Aztán én hívtam el gyülekezeti
kirándulásra, ahova még nem egyedül jött. Közben leveleztünk, kötetlenül
ismerkedtünk. Nyáron hosszabb túrára indult, de előtte kétszer is
megszerelte a biciklimet. Megbeszéltük, hogy a 4 éves bringás
nászútjukról hazatérő házaspárt, Árpit és Zitát elkísérjük Bodajktól
Budapestig. Fantasztikus volt az út. Éreztem, hogy azon a héten valaminek
történnie kell, abban reménykedtem, hogy a kísérő biciklitúra alkalmával
fogok megismerkedni valakivel. Közben Feri egyedülálló lett és
megindult felém. Sokat beszélgettünk a biciklizés közben is, majd néhány
számítógép-szerelés és kulturális program után udvarolni kezdett. Az
elmúlt egy évben számtalan kirándulás, közös program és nevetés
színesítette kapcsolatunk, még a rokonlátogatás is könnyebb VELE.
Elképzelni nem tudtam, hogy én még szerelmes leszek és ennyire jó lehet
egy férfival! Köszönjük, már a májusi lagzit szervezzük... :) "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése