Párkapcsolati súgónkhoz, Ágihoz gyakran fordulnak azzal a kérdéssel, hogy mit lehet olyankor tenni, ha a szerelmünk nem igazán nyitott a beszélgetésekre. Most összefoglalja a problémával kapcsolatos tapasztalatait.
A legutóbbi kérdezős alkalommal az egyik kedves olvasóm ezt a kérdést küldte:
„Engem az foglalkoztat, hogy a párom, ha van egy vitánk, nem érdekli, hogy megbeszéljük vagy megmagyarázzam az adott dolgot, amin vitatkozunk, hanem elvonul. Akár napokig nem kommunikál velem. Azt már kitapasztaltam, hogy ilyenkor hagyni kell, ugyanakkor jó lenne, ha erről le tudnám “szoktatni”. Ha már csak 1 napra le tudná redukálni ezt az elvonulást, én már annak is örülnék, mert engem ez a pár nap megvisel. Mondtam már neki, de mégis így reagál, apró kis összezörrenésre is. Hát erről a típusról olvasnék szívesen tanácsokat! :)”
Nem egyszerű a helyzet, mert a sok szempont, ami hasonló esetekben előkerül, itt nyilvánvalóan nem jellemző. Mert nem arról van szó, hogy túl sokat beszélsz, hogy meg sem hallgatod őt vagy hogy tűzön-vízen keresztül akarod vinni a szándékodat. Vagy hogy rosszkor hozakodsz elő a problémáddal, netán, hogy nincs is beszédtémátok. A probléma a párod problémakezelési stílusa.
Kétféle oka lehet. Az egyik, hogy nem tud mit kezdeni az adott dologgal és minden további adalék, amit hozzáfűzöl, csak ront a helyzeten, elborítják az információk, rendszereznie kell magában, ami hosszú időt vesz igénybe. Ebben az esetben viszont nem ezt érzem.
A másik lehetőség, hogy mindenen megsértődik és így büntet téged, mert tudja, hogy neked fontos a mindennapos kapcsolattartás (és ez így normális!), tehát megbánod te még, hogy vele vitázol.
Ennek minősített verziója, hogy nem meri vagy nem akarja kiengedni az irányítást a kezéből, és minden nézeteltérést a tekintélyén esett csorbaként értékel. Mivel az életet úgy képzeli, hogy csak neki lehet igaza, csalódást él át, ahogy szembekerül a valósággal.
John Gottman amerikai házasságkutató az „apokalipszis négy lovasának” egyikeként említi a falépítést, vagyis hogy a párom beszél hozzám, de én egy láthatatlan falat húztam fel magam előtt, és mintha meg sem hallanám a közlést. Gottman megállapítja, hogy ezt főleg férfiak használják, és rövid távon énvédő funkciója van. Alapos ember, nemcsak az alanyok vérnyomását mérte, de a vizeletükben kimutatható stresszhormon szintjét meg egy csomó egyéb fiziológiai változót is. Kiderítette, hogy a falépítő férfinek annyira felmegy a pumpája, hogy kis túlzással ha a stroke-on innen akar maradni, akkor először mintegy hagyja leperegni magáról a párja közlését, hogy amikor lehiggad, érdemben tudjon reagálni. Nem elítélendő taktika, ha nem tart tovább, mint húsz perc. De semmiképpen sem napokig!
A te esetedben, mint sok ego-játszma esetén határt szabnék a férfinak: közölném, hogy szeretném a vitákat, összezördüléseket azon melegében tisztázni, nem bírom a napokig tartó jeges csöndeket. És mivel kettőnkre tartoznak, vele szeretném ezeket rendezni. De ha ő elzárkózik, találok mást, aki meghallgat. Neki sem jó, ha a gondjainkról egy vagy több állandó bizalmas – barát, barátnő (anyós?) – értesül először.
A párkapcsolat szükségképpen nem lehet problémamentes. Két különböző embernek nem lehet mindig azonos a véleménye a dolgokról. Ha ezt valaki nem érti, az irreális elképzeléseket hordoz a párkapcsolatról. A hosszútávon is boldog, elégedett párkapcsolat egyik elengedhetetlen feltétele a jó kommunikáció. Hiszen enélkül hogyan lehetne előre tervezni, egyéni és közös célokat meghatározni, a mindennapok során újra és újra felmerülő problémákat menedzselni?
Sólyom Ágnes
Párkapcsolati súgó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése