Kántor Nedda izgalmas cikkeivel már találkozhattatok a Cronos blogon. Most közelebbről is megismerhetitek a munkásságát.
Időről időre beszámol a média arról, hogy a magyar emberek lelki állapota nemzetközi összehasonlításban sem rózsás. A házasságok 50%-a felbomlik, túl magas a munkahelyi stressz aránya, továbbra is meglehetősen borúlátóak vagyunk, a sokakat sújtó létbizonytalansággal összefüggésbe hozhatóak az alvásproblémák növekvő aránya, és sorolhatnám. Meglehetősen nagy számban vannak tehát azok, akiknek szüksége lenne valamilyen lelki támogatásra, mégsem keresnek segítséget. A kérdésed azt, hogy miért nem.
A választ minimum három oldalról lehet megközelíteni: Egyik a lelki kultúra (mit), a másik a földrajzi elhelyezkedés (hol), a harmadik a gazdasági szempontok, azaz a finanszírozás (hogyan).
A lelki kultúra alatt azt értem, hogy először is, a nehézséggel, problémával küzdő egyén felismeri és beismeri önmaga számára, hogy bizony nehézsége, problémája van. Azaz van mit kezelni rajta. Egy nagyon fontos, hiszen sokan probléma tagadásban élnek. Másodszor, azt, hogy ha van is valakinek problémája, ettől még nem hülye. Sokakat az „elmebeteg“, „hülye“, „bolond“, stb. megbélyegzettségtől való félelem tart vissza a pszichológus vagy más pszicho szakember (pszichoterapeuta, pszichiáter) felkeresésétől.
Ám tegyük fel, hogy hősünk belátja, hogy problémája van, s motivált is abban, hogy a lelki gondjaira megoldást találjon. Megpróbál tehát szakember után nézni. Azzal szembesül azonban, hogy a lakó- vagy munkahelye közelében nincs megfelelő szakember. A pszichológusok eloszlása nagyon egyenetlen: leginkább a fővárosban és a nagyobb városokban koncentrálódnak. A kereslet és a kínálat tehát nem feltétlenül találkozik.
De menjünk tovább, s tegyük fel, hogy hősünk olyan településen él, ahol több szakember közül is választhat. Informálódása során szembesül azzal, hogy ingyenes lehetőség lényegében nincs. A nevelési tanácsadók hálózatán keresztül gyerekek és rajtuk keresztül a családok számára még csak-csak lehet nem kórházi befekvős, ingyenes pszichoterápiás lehetőséget találni országszerte, de felnőtteknek csekély számban, és az igényekhez mérten nagyon kis kapacitásban. Nem fizetős, állami megoldás híján marad tehát a magánpraxis, amit ma Magyarországon csak egy szűk réteg tud megfizetni.
- Az utolsó mondatodból következik a kérdés: Külföldi tanulmányaid során megismerhetted az ottani légkört, miben tér el ez a magyarországi helyzettől? Főleg a kapcsolatok, a család és a párkapcsolatok fejlődése szempontjából.
Általában a kapcsolatok felől válaszolnám meg a kérdést. Angliában és az USA-ban éltem. Mindkét országban azt tapasztaltam, hogy a személyes vagy a szakmai területen kapott kritikát az emberek nem általánosítják az egész személyükre.
Hogy mire gondolok: itthon, ha valakit szakmai kritika ér, hajlamos azt a személyes síkra is rávetíteni. Például úgy, hogy hú, akkor mostantól engem már nem is szeretnek. Illetve fordítva, ha valakit pozitívan vagy negatívan ítélnek meg emberileg, az nem jelenti azt, hogy szakamilag is hasonlóképpen fognak róla vélekedni.
Hasonlít ez a gyerekneveléshez. Ha egy gyerek rosszat csinál, helytelen úgy reagálni, hogy nem szeretlek, mert a gyerek ezt úgy értelmezi, hogy általában véve nem szeretik. Ehelyett azt kell közvetítenünk, hogy amit tettél, azt nem szabad, nem szeretem, nem helyes. Azaz ki kell jelölni a határokat, de ettől, emberileg még nagyon szeretlek, és az én drága kicsi gyermekem maradsz. A nem kívánatos cselekvést tiltjuk tehát, nem pedig a szeretet megvonásunkkal riogatjuk a gyereket.
- Milyen problémákkal fordulnak a leggyakrabban hozzád?
Sokféle problémával megkeresnek. Talán kapcsolati, kapcsolódási, társ találási, illetve párkapcsolati problémákkal a legtöbben. Ha a konkrét működészavar felől nézzük, akkor lehetnek ezek szorongásos állapotok, hangulati zavarok, alvásproblémák, veszteség élmények, életvezetési problémák, önértékelési-, teljesítmény-, és szexuális zavarok.
- Említetted a kapcsolati, kapcsolódási problémákat. Ehhez köthetően felmerülhet a kérdés, hogy már egy pár is nevezhető családnak?
Nem, a pár még nem család. A gyermektől lesz család a család. Ezt egyébként az ügyfeleim meg is fogalmazzák. Azért vágynak gyermekre, hogy családdá válhassanak.
De a pár- és családterápiában, magát a terápiás megközelítést és technikát tekintve a pár és a család lényegében egy és ugyanaz. Módszertani szinten nincs külön párterápia és külön családterápia. Ha csak a felnőttek vesznek részt a terápiás/konzultációs folyamatban, az párterápia, függetelnül attól, hogy egyébként szülők-e. Ha a gyerekek is részt vesznek, az családterápia.
Problémafüggő tehát, hogy egy család problémáját pár- vagy családterápia keretében rendezzük. Szexuális zavar esetén nyilván nem vonjuk be a gyereket, helyette párterápia keretében próbáljuk megoldani a nehézségeket. Étkezési zavar esetén viszont, noha általában csak egyetlen személy érintett a családban, mégis az egész családot bevonjuk a terápiás folyamatba.
- Esetenként változik, hogy egyéni konzultációt vagy páros tanácsadást javasolsz a pácienseidnek? Vagy ez a saját döntésük?
A páciens döntése abban áll, hogy melyik terapeutát keresi fel. Az, hogy egyéni vagy párterápia javasolt inkább, a szakember kompetenciája, és problémafüggő.
Arra azonban van mód, hogy miközben alapvetően egyéni terápiát/tanácsadást tartunk, de – előre egyeztetve a pácienssel – bizonyos ülésre a partnerét vagy szülőjét is bevonjuk. Sőt olyanra is van példa, hogy egy terápia párterápiaként indul, ám közben olyan fordulatot vesz, hogy a párterápiát a felek egyetértésével lezárjuk, s valamelyik féllel egyéni terápiaként folytatódik tovább a folyamat.
- Mit üzennél a kisgyermekkel egyedül maradott nőknek a párkeresés terén?
Azt üzenem nekik, hogy ne adják fel, mert bármily meglepő, nemzetközi adatok alapján a 35 év feletti gyerekes nők nagyobb eséllyel találnak társat, mint szingli kortársaik. Hogy mi ennek az oka? A férfiak számára biztosabb választásnak tűnnek, hiszen már „letettek valamit az asztalra“...
A kisgyerekkel, jellemzően özvegység miatt, egyedül maradó férfiaknak pedig még ennél is jobb a pártalálási kilátásuk. A gyermektelen nők „ragadnak“ az ilyen apákra.
Látogassatok el Nedda honlapjára és ismerjétek meg a megoldásait, fiatalabbak és idősebbek egyaránt válaszra találhatnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése