Munkám során a párkeresés, nem találás kapcsán sokszor felmerül az Igazi kérdése. Meglepő módon, nagyon sokan hisznek az Igaziban. Szándékosan nagy I-vel írom, mert az Igaziról alkotott előzetes elvárás vagy belső kép sokak számára a párkeresési és kapcsolat kialakítási barangolásaik során felülír mindent, döntő meghatározóvá válik.
Az kétségtelen, hogy, főként fiatalkorban, szinte mindenkinek van valamilyen típusa: Bizonyos típusú emberek inkább bejönnek (pl. a magas szőke férfiak), mint mások. Persze, ez ahogy telnek az évek változik.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak azok az emberek jönnek, jöhetnek be, sőt. Kutatások azt a meglepő eredményt hozták, hogy tartós kapcsolatra inkább olyan személyekkel lépünk, akik nem a szó szoros értelmében vett eseteink (pl. magas szőke férfi felemás cipőben).
Ami az igazit illeti, én Popper Péterrel értek egyet, miszerint "...el kell mondanom egy szomorú hírt. Az "Igazi" nem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni.
De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne "igazi". De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált...."
Kicsit máshonnan megközelítve, azt is mondhatjuk, hogy az igazi az, aki az „itt és most”-ban éppen megfelel. Az angol úgy mondja, hogy good enough. Azaz elég jó, elegendő a számomra. Se több, se kevesebb tehát. Hangsúly van azon is, hogy elegendő, meg azon is, hogy a számomra. Lehet, hogy másnak túl jó, vagy túl kevés, nekem azonban éppen megfelelő. Ettől a személyes megfelelőségtől válik az igazivá.
Vajon azok, akik hisznek az igaziban, honnan ismerik fel az igazit?
Felismerik-e egyáltalán, s ha teszem azt igen, mit látnak benne?
Az úgymond Igazi ugyanis általában nem más, mint saját vágyainknak, elképzeléseinknek, elvárásainknak a másikra vetítése. Mi szeretnénk olyannak látni, s olyannak is látjuk. Ő azonban nem biztos, hogy ténylegesen rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, melyekkel felruháztuk. Ideig-óráig tud és/vagy akar úgy viselkedni, ám egy idő után vagy az én belevetítésem kopik meg, vagy a másik fél jön elő a rávetített tulajdonsághalmaz mögül.
A nem kellő ismeretség után kötött házasságok is gyakran ezért bomlanak fel.
Körülbelül erre az időre tehető az is, mire a szerelem elmúlik…
Ha kíváncsi az igazi és a szerelembe esés témája, a jövő héten ismét találkozunk!
Kántor Nedda
pszichológus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése