Vannak emberek, akiket hiába sodor el az élet egymás mellől, a végén mégiscsak együtt lesznek.
Együtt dolgozik két ember, tetszenek egymásnak, de mégis elsodorja őket egymástól az élet, és mással alapítanak családot. De évekkel később az érzés újból előjön, és megpróbálja megkeresni a másikat. A kereséssel még nincs semmi baj, de ami utána jön, na az már rázósabb.
Van családja? Elvált? Özvegy? Boldog? Akart tőlem valaha valamit? Tetszenék neki, ha most látna? Azt érezné, amit én? Ő vajon megkeresett már? Eszébe jutottam valamikor? És persze még sok-sok kérdés van ilyenkor az ember fejében. Ettől függetlenül hallgatni kell a szívünkre, és, ha azt súgja, hogy meg kell keresni, akkor adjuk meg magunkat, mert különben egy életen át fogunk azon agyalni, hogy mi lett volna, ha... Kockáztatni kell, mert csak így nyerhetünk nagyot.
Anna megkereste Sándort, és csak annyit kérnek, hogy legyen még néhány boldog évük együtt.
Mi is "csak" ennyit kívánunk Nekik. Sok boldogságot!
Mi is "csak" ennyit kívánunk Nekik. Sok boldogságot!
"Megosztom önökkel miért is vagyok boldog. 42 évvel ezelőtt volt egy
kollégám aki nagyon tetszett. Az élet elsodort egymástól minket,
családot alapított ő is én is. Elkezdtem keresgetni őt
és sikerült is megtalálnom. Ő 66 éves én 60, és annyit kérünk az
élettől, hogy adjon nekünk még pár boldog évet."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése