-

2016. április 25., hétfő

"Jóhiszeműség, a türelem, és csodákra képes a jó szó." - Júlia és Ferenc sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Ferenc részletesen leírta, hogyan alakult a kapcsolatuk Júliával. Fokozatosan ismerték és szerették meg egymást, a történetükből kiderül, hogy tisztelik és megértik egymást... Örülünk, hogy nálunk találtak egymásra.




"Jóhiszeműség, a türelem, és csodákra képes a jó szó." - Júlia és Ferenc sikertörténete a Cronos Társkeresőn





Szeretném önöknek elküldeni a megismerkedésünk sikertörténetét, és egyben kifejezni köszönetünket az önök munkája és szolgáltatása iránt. Kedvesem 2015 május-júniusában vette fel velem a kapcsolatot levélben. Akkor még másnak udvaroltam, ezért első találkozásunk (amely kisebb baráti társaságban, semleges helyszínen történt) még nem az udvarlás, hanem a barátkozó ismerkedés légkörében zajlott.



Nagy könnyebbséget jelentett, hogy egyikünk sem volt lépéskényszerben, felszabadultan tudtunk rácsodálkozni a másikra. Megkedveltük egymást, és ezután is érintkezésben maradtunk, de mindketten tartottuk magunkat a közös érdeklődés, a barátság és a kölcsönös jóindulat által megszabott határokhoz.
Szeptember elején, mikorra mindketten szabaddá váltunk, elmentünk egy korábban tervbe vett társasági túrarendezvényre, és itt óvatosan elkezdtünk közeledni egymáshoz. A következő hetekben néhány program további lehetőséget adott arra, hogy ténylegesen egymás mellé szegődjünk. Azóta számos közös tevékenység, együttlét, munka és kikapcsolódás segített szorosabbra fűzni kapcsolatunkat, úgyhogy 2016 elejétől kezdődően egy háztartásban élünk. Most, 2016 áprilisában már szóba került a házasság, de ennek időpontját még nem rögzítettük. A közös tapasztalatunkból leszűrhettük, hogy nagyon sokat számít egy szerelmi kapcsolatban a jóhiszeműség, a türelem, és csodákra képes a jó szó. Természetesen ez csak úgy működött, hogy lelki alkatunk nagyban hasonlít, és reagálási, konfliktuskezelési mintázatunk is nagyon sok közös vonást mutat.
Számos életterületen mindketten otthonosan mozgunk, így nem nehéz közös tevékenységgel feltöltődnünk úgy hétköznapjainkban, mint pihenőnapokon. Emellett nyitott szívvel fogadjuk egymás érdeklődési köreit, és ezekben is megtanultuk megbecsülni és méltányolni társunk színes és sokoldalú egyéniségét. Hasonló irányzatú, vallásos keresztények vagyunk mindketten, így átélhetjük Istennek ránk vonatkozó kegyelmes jóindulatát. Voltak már erős nézeteltéréseink, olykor vitáink is, de jól látszik már, mennyire másodlagosak ezek a kapcsolatunk erejét és gerincét adó kölcsönös lelki rokonsághoz, vonzalomhoz képest.
Óvjuk és gondozzuk kettőnk közös világát, folyamatosan éljük és gyarapítjuk közös történetünket, örülve egymásnak, hozzájárulva egymás boldogságához, bizalommal tekintve a mosolygó jövőbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése