-

2015. december 3., csütörtök

Három kérdés, amit fel kell tenned az első randin, de nem mindegy, hogy hogyan

A társkeresés közben rengeteg kérdés merül fel a párkeresőkben. Onnantól kezdve, hogy mit viseljenek az első találkozón, azon keresztül, hogy hova menjenek, egészen odáig, hogy mikor lehet feltenni az igazán fontos kérdéseket, nem csak fejben, hanem hangosan is kimondva a téged foglalkoztató gondolatokat. 


 

Általában a hagyományos kérdések mellett három dolog miatt görcsölnek leginkább a társkeresők az első pár randi alkalmával.


  1. Mi lesz akkor, ha túl hamar beszélek az exemről?
  2. Mi lehet a következménye annak, ha a szerelmi életem traumáit, tapasztalatait megosztom a randipartneremmel?
  3. Mikor lehet beszélni arról, hogy milyen kapcsolatot is keresek most?

Igazából nincs megfelelő időpont, lesznek olyanok, akik három hónap után is elriadnak a témától, de olyanok is vannak, akik nyitottak a komoly beszélgetésre, már az ismerkedési szakasz elején.

Talán nem is kell kontrollálnod magad és szabályokat állítanod a témával kapcsolatban, talán még segíthet is az, hogy beszélgetsz ezekről a kérdésekről, mert ezáltal világosabbá válhat az is, hogy milyen partnert keresel, mi a fontos neked egy párkapcsolatban és nem árt, ha ezt a másik fél is minél hamarabb megtudja.

A mikor kérdés helyett tehát sokkal fontosabb az, hogy hogyan hozod fel ezeket a kényes témákat. Ezek a kérdések például jól megállhatják a helyüket:
  1. Mikor ért véget a legutóbbi kapcsolatod?
  2. Milyen értékeket keresel egy párkapcsolatban?
  3. Hol látod magad 5 év múlva?

Forrás: YourTango

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése