-

2015. április 27., hétfő

A debreceni Cronos Társkereső sikere: Mariann és Laci

Debreceni irodánk vezetője, M. Pál Katalin osztotta meg velünk az egyik legkedvesebb történetet, amivel a munkája során találkozott. 

A harmincas éveik végén, negyvenes éveik elején tartó fiatalok szerencsés véletlennek gondolják a megismerkedésüket. Mariann online regisztrált 2014-ben, de nagyon rossz tapasztalatokat szerzett, mert akiket megismert, sok csalódást és bosszúságot okoztak neki, inkább csak alkalmi kapcsolatot keresőkbe futott bele. Hamarosan törölte is magát a rendszerből, mert elege lett mindenből. Pedig rászolgált már a boldogságra, mert korábban sok szomorúság érte.

Laci a debreceni irodában személyesen regisztrált. Az irodavezető úgy ismerte meg, mint egy nagyon jó szándékú, jó kedélyű, csupaszív, szeretetre vágyó egyszerű fiatalembert, akinek egy kis humorért, viccelődésért sosem kell a szomszédba menni. Mégsem volt kerek a világ számára, mert egyedül volt. Laci próbálta volna felpörgetni az eseményeket, elég sok levelet írt, de nem járt sikerrel, már egészen elment a kedve, és azt hitte, hogy neki úgysem fog sikerülni egy hozzáillő hölgyet találni, akivel éppen egymást keresik, és aki azt is elfogadja, hogy hétközben nem tudnak találkozni, mert Budapesten dolgozik. Mariann egy idő után úgy döntött, hogy tesz még egy utolsó próbát, és újra beregisztrált. Laci éppen keresgélt, és gyorsan írt az „új jelentkezőnek”, mert nagyon szimpatikusnak találta a bemutatkozó szöveget is és a fotót is. Jól tette, hogy gyorsan írt Mariannak, mert ő szétnézett és mivel senkin nem akadt meg a szeme, újra a regisztráció törlését fontolgatta. Szerencsére maradt még, és másnapra már randevút beszélt meg Lacival. Azóta elválaszthatatlanok, és most már az összeköltözést tervezik . Illenek egymáshoz, mindketten ragaszkodóak, segítik, támogatják, szeretik egymást, és mindig jókedvűek.

M. Pál Katalin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése