-

2014. december 11., csütörtök

Kedves CTK... - Jobbli és Vikcsike sikersztorija a Cronoson

Elő‘ször is köszönet az oldalnak. Egy éve nagy reményekkel regisztráltam a Cronosra, Jobbli becenévvel. Túl voltam egy váláson, és új életet kezdtem, csak egy pár hiányzott az életemből.


Rengeteget írtam, sok beszélgetést kezdeményeztem a kiválasztott és az elképzeléseimnek megfelelő‘ lányokkal, de sajnos nem minden esetben értem célt. Úgy is mondhatnám,hogy kevés sikerrel jártam. Már-már kezdtem feladni, mikor is egy Lány erő‘sen felkeltette az érdeklő‘désemet. Sokáig hezitáltam, hogy írjak-e neki vagy sem, mert úgy gondoltam, nem minden elvárásának felelek meg. Megjegyzem nekem nagyon is megfelelt... Végül is összeszedtem minden bátorságom, ahogy Neki írtam: egy életem, egy halálom, megpróbáltam és bejött, végre megtaláltuk egymást.

Elő‘ször csak leveleztünk, majd egy pár nap után telefonszámot cseréltünk, és utána már verbálisan ismerkedtünk az éteren keresztül. Órákat tudtunk beszélgetni, mintha ezer éve ismernénk egymást. Viszonylag hamar egy magasabb szintre emeltük az ismerkedést, és egy hét után találkoztunk. Ha lehet ilyet írni, meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt.

Azóta egy pár vagyunk és nem engedjük el egymást. Hogy kikről is szól ez a kis történet? Az oldalon Vikcsike és Jobbli ismerkedése pozitív véget ért és boldogan élnek míg...

Köszönjük CTK!

Ui.: Mindenkinek, aki kételkedik a társkereső‘ oldalakban, üzenjük, próbáljátok meg, mert vannak még csodák.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése