-

2014. október 20., hétfő

Jött egy nagy csokor virággal és tele bizonytalansággal - Éva sikersztorija a Cronoson

Köszönöm a lehetőséget, hogy elmondhatom a történetünket, ami remélem másoknak is erőt és kitartást ad a további kereséshez.

Egy évvel ezelőtt írt a jelenlegi párom a Cronoson keresztül. Már az első üzenete után nagyon szimpatikusnak találtam a bemutatkozását, az egyszerűségét. Megfogott, hogy őszinte, és nem utolsó sorban, hogy nagyon sármos, udvarias.

Körülbelül egy hónapnyi levelezés után úgy döntöttünk, hogy találkozunk. A randira egy nagy csokor virággal és tele bizonytalansággal érkezett azzal kapcsolatban, hogy hogyan haladjunk tovább. Hála istennek személyesen is első‘ látásra megtetszettünk egymásnak, ezért a folytatás nem is volt kérdéses, azóta együtt vagyunk.

A szabadidőnket is egymással töltjük. Ha csak tehetjük sokat kirándulunk, kerékpározunk és a baráti társaságunkkal járunk el, vagy gyűlünk össze.

Ez alatta az egy év alatt nagyon megszerettük egymást, úgyhogy remélem sokáig tart majd ez a jó kapcsolat. Mi legalábbis ezen fogunk dolgozni. Sok sikert kívánunk mindenkinek!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése