-

2014. július 22., kedd

10 hiba, amit ne kövess el az első randin

Folytatjuk első randis cikksorozatunkat. Írtunk már arról, hova menjetek és mit vegyetek fel. Ezúttal 10 olyan hibát szedtünk össze, amit semmiképp ne kövessetek el, ha szeretnétek egy második randit is!

1. Elkésni
Hiába közkeletű nézet, hogy egy nőtől szinte elvárható pár perces késés, első randi esetén egyik félnek sem megengedhető, hogy megvárassa a másik felet. Eleve sokkal idegesebbek vagyunk, ne kínozzuk egymást.


2. Nem megfelelően felöltözni
Külön bejegyzésben boncolgattuk hogyan érdemes felöltözni az első randira. Ha még nem olvastátok, katt ide. Ehhez még annyit tennénk hozzá, hogy érdemes mindenkinek a korosztályának megfelelően öltözködnie. Az ötven felettieknek nem feltétlenül kell a húszasok ruhatárát magukra ölteni.


3. Exekről vagy balul sikerült első randikról beszélgetni
Egy hosszútávú kapcsolatban előbb-utóbb biztosan előkerülnek ezek a témák is, de az első randi semmiképp nem megfelelő időpont arra, hogy a múlton merengjünk.


4. Hosszasan telefonálni
Előfordulhat, hogy épp randi közben érkezik egy fontos hívás, de mindenképp zárd rövidre a beszélgetést. Ami viszont megengedhetetlen: az okostelefon nyomkodása. Az első randinak arról kell szólnia, hogy megismerjétek egymást, azaz beszélgessetek. Tiszteld meg a másikat azzal, hogy minden figyelmed ráfókuszálod.


5. Túl sok alkohol
Egy-egy pohár ital oldani tudja a feszültséget és segíthet kicsit ellazulni, de vigyázzatok ne essetek át a ló túloldalára! Hölgyek esetében ez a szabály fokozottan érvényes: kevés kiábrándítóbb dolgot tudunk elképzelni, mint egy csacsirészeg nő.


6. Panaszáradat
Nem szereted a munkádat? Utálod a főbérlődet? Bunkók voltak veled a boltban? Összevesztél anyukáddal? Sajnos az életben elég ritkán fordul elő, hogy ne legyen semmi gond, de az biztos, hogy ezeket a témákat az első randin inkább hanyagold. Koncentrálj a jó dolgokra, legyél pozitív.


7. Túl sok beszéd
Arra is figyelj, hogy kiegyenlített legyen a beszélgetés, hagyd szóhoz jutni a másikat is. Ez neked is érdeked: így ismerheted meg.


8. Túlzott rámenősség
Túl kacér csajok, túl rámenős pasik...egyik sem túl szimpatikus viselkedés az első találkozáskor, még akkor sem, ha jól sikerül a randi és érezhető a szexuális feszültség. Érdemes várni egy kicsit, ha összeilletek ez úgyis csak növelni fogja a vágyakozást.


9. Túlzott félénkség
Ha elhívott randizni biztos lehetsz abban, hogy tetszel neki. Ha elfogadtad a meghívást, akkor az érzés feltehetőleg kölcsönös. Ettől függetlenül nem árt némi visszajelzés, nehogy úgy járjatok, mint Mr. Bingley és Jane a Büszkeség és balítéletben! :)


10. Lemondás az utolsó percben
Oké, közbejöhet valami nagyon fontos az utolsó percben, ilyenkor telefonálj, ne sms-t írj! Az ilyen helyzeteket leszámítva soha ne az utolsó percben mondj le egy randit, hanem annyi idővel előbb, hogy a másik tudjon magának más programot szervezni. A legjobb persze, ha egyáltalán nem mondod le, hanem elmész. Méghozzá időben :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése