-

2019. december 4., szerda

Miről lehet felismerni az igazi úriembert?

Sok férfiból sajnos kihalni látszik a lovagiasság. Igaz, hogy haladnunk kell a korral, és a szokások is folyamatosan változnak, ám vannak olyan dolgok, amelyek kortalanok, és még a 21. században sem árt odafigyelni rájuk.



Miről lehet felismerni az igazi úriembert?

Az alábbiakban felsorolunk néhányat egy igazi úriember ismérvei közül.


Pontos

A késés, amennyiben nem egy valóban váratlan dolog miatt esik meg nagy ritkán, azt fejezi ki, hogy a másik személynek nem volt elég fontos a találkozó, ugyanis nem próbált energiát fektetni abba, hogy ne várakoztassa meg a másik felet. Ha a partner pontos, esetleg kicsit korábban is érkezik, akkor ő nagy eséllyel egy igazi úriember.

Kinyitja az ajtót

Nem arról van szó, hogy a nők ne lennének képesek kinyitni az ajtót, és besétálni rajta. Ez a gesztus egyszerűen illendőségről és figyelmességről árulkodik, amelyek nem megvetendő tulajdonságok.

Megtartja a szavát

Fontos neki, hogy ahhoz tartsa magát, amit megígért, mert ezzel is azt próbálja kifejezni, hogy tiszteli a partnerét, és fontos a számára.

Udvarias

Használja az olyan varázsszavakat, mint a „kérem”, vagy a „köszönöm”. Apróságnak tűnik, ám rettentően fontos dolog.

Nem riasztja meg az elköteleződés

Nem arról van szó, hogy egy férfinak már az első randin be kellene jelentenie a házassági vagy az összeköltözési szándékát, viszont szükséges, hogy valamiféle jelét adja annak, hogy képes elköteleződni. Egy igazi úriember képes kezelni az ilyen helyzeteket.

Forrás: stylemagazin.hu

2018. augusztus 1., szerda

Tévhitek, amit a férfiak a nőkről tudni vélnek

A férfiak, akárcsak a nők, úgy gondolják, hogy teljesen tisztában vannak a világ működésével, beleértve ebbe a nőket is.



Tévhitek, amit a férfiak a nőkről tudni vélnek

Az alábbiakban felsorolunk néhány tévhitet, amit a férfiak a magukénak vallanak a nőkkel kapcsolatban - és amelyek természetesen nem teljesen állják meg a helyüket.

A nőknek velük született ösztönük van a takarításra

Miért gondolja minden férfi, hogy a takarításhoz tehetség kell? Vagy megfogod a WC kefét és elkezded sikálni a WC kagylót, vagy nem. Erre nemtől függetlenül mindenki képes.

A nők mindent rózsaszínben látnak

Az állatok cukik, a szerelem a legtökéletesebb dolog a világon, és a világbékét is csak azért szokták emlegetni, mert jól hangzik, és a szépségversenyeken sokszor lehetett hallani... szerintetek ez tényleg így van?

A nők sohasem rendetlenek

Ennek cáfolására itt van a legérzékletesebb példa: a férfi kocsijában mindennek megvan a helye, a hátsó ülés alkalmas három személy szállítására, és a csomagtartóban is csak a szükséges dolgok találhatók. A női autóban viszont akkora káosz van, hogy fel sem lehetne sorolni a hátsó ülésen és a csomagtartóban fellelhető mindenséget.

A nők azért esznek salátát, mert szeretik

A nők tízből kilencszer inkább ennének bablevest, utána pedig somlói galuskát, mint vitamindús smoothie-t, csodasalátát, ami egészen 10 perc erejéig el is telíti őket. Az igazság az, hogy általában nem égetnek elég kalóriát ahhoz (nem mozognak vagy sportolnak olyan sokat), hogy egy hétnél tovább bírnák bűnhődés nélkül a zsíros ételek káros barátságát. Ez a szomorú igazság.

A nőknek elegük van a lovagiasságból

A férfiak komolyan hisznek abban, hogy a nők azért akarnak nemek közötti egyenjogúságot, mert megunták, hogy előreengedik őket a bejáratnál, vagy felsegítik rájuk a kabátot? Óriási tévedés, talán a legnagyobb az összes eddigi közül.



Forrás: stylemagazin.hu