Az ünnepek közeledtével egyre fontosabb Dr. Kollárék üzenete, ami minden társkeresőknek szól. Hangolódj velünk a boldogságkutatás alapjainak megismerésével a karácsonyra.
A buddhista tanítások egyik kulcseleme, hogy a boldog, kiteljesedett élethez szükség van a közösséghez való tartozásra is. Az amerikai North Carolina Egyetem és a Brigham Young Egyetem kutatása szintén alátámasztja, hogy az egészséges társas kapcsolatok, illetve a közösségi élet meghosszabbítja az életünket. A 148 tanulmány metaanalízisével – közvetve 300 ezer résztvevő bevonásával – készült vizsgálat szerint a társas kapcsolatok hiánya jobban növeli a halálozás kockázatát, mint a mozgáshiány, vagy az elhízás.
A legfőbb, amire szükségünk van, az a szeretet
Minden bölcs tanítás vallja, hogy a boldog, értelmes élet alapja a szeretet. A Harvard Egyetem kutatói egy 75 éven keresztül folytatott kutatásban szintén erre jutottak. A grandiózus vizsgálat 268 férfi életútját követi, rendszeresen meginterjúvolják őket személyes fejlődésükről, értékeikről, valamint céljaikról. Az eredmények szerint a legtöbb boldogság a szeretettel teli emberi kapcsolatokból fakad.
Forrás: iloveschool.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése