-

2014. szeptember 11., csütörtök

Amikor a szerelem bumerángként üt vissza - Terike sikersztorija a Cronoson

Az alábbi sikersztorit Terike küldte nekünk. Történetéből kiderül, hogy a szerelem még akkor is ránk találhat, ha nem is keressük igazán.

40 év házasság után a férjem úgy döntött, hogy mással folytatja az életet. Őszintén szólva azért regisztráltam a Cronoson, mert vissza akartam vágni. Úgy gondoltam komolytalanul, mondhatni hányaveti módon körbenézek a fent lévő párkeresők között. 

Így indult a kapcsolatom a párommal körülbelül fél évvel ezelőtt. Eleinte csak lazán "találkozgattunk" a virtuális térben és én továbbra is meg voltam győződve arról, hogy ez csak játék, semmi egyéb.

Végül eljutottunk arra a pontra, hogy személyesen is szerettük volna megismerni egymást, így vettem egy nagy levegőt és meghívtam magamhoz egy romantikus vacsorára. Ekkor kellett rádöbbennem, hogy az élet csalfasága néha felcseréli a sorrendet, és az érdektelenség hamarosan érdeklődésbe csap át, kíváncsivá teszi az embert. Röpke kis beszélgetés, néhány kedves szó, s a hamu alatt szunnyadó parázs izzásnak indult, nem volt megállítható többé. A találkozás öröme meglepő volt és be kell látnom, hogy a szerelem bumerángként ütött vissza...

Jó, hogy így alakult. Nagyon jó érzés. Kívánom sok kereső társnak, hogy éljék át.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése