-

2017. november 6., hétfő

„Borús nyár, derűs ősz” - Ilona és Gyula sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Sokan vallják, talán közületek is néhányan, akik most ezeket a sorokat olvassátok, hogy a szerelem évszaka a tavasz. A kikelet. A megújulás. Az új kapcsolatok kialakításának ideje.



„Borús nyár, derűs ősz” - Ilona és Gyula sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Nos, vitathatatlanul lappang némi igazság a fenti megállapításban, hiszen a természet ébredése a szívek és a mámor ébredése is egyben, ám ne vegyük el az esélyt a többi évszaktól sem. Nézzük például, Ilona számára hogyan alakult az idei nyár!


Először is belépett a rendszerünkbe. Ismerkedett más társkeresőkkel, személyes találkozásokban is volt része, a boldogság mégis hónapokig váratott magára. Elmúlt a nyár, beköszöntött az ősz, és…

…a levélhullás hozta el számára az igazi találkozást, a szív és a mámor az ő esetében a természet nyugovóra téréséhez kötődik.

Ilona így üzent nekünk ezzel kapcsolatban:

„Sziasztok, kedves társkeresők. Én ez év júniusában regisztráltam itt a Cronoson. Többekkel ismerkedtem meg, randiztam is, de sajnos nem sikerült egymásra találnunk senkivel. De október 1-jén találkoztam egy férfivel, akivel megértjük egymást, kölcsönös vonzalom is kialakult köztünk. Én már kezdtem is feladni ezt a dolgot, és akkor sikerült! NE ADJÁTOK FEL, bízzatok a sikerben, és keresgéljetek! Mindnyájatoknak kitartást kívánok, és éljétek át a pártalálás boldogságát! Mindenkit üdvözlök!”

Kívánunk mi is sok boldogságot Ilonának és Gyulának!

2017. október 30., hétfő

„Elsőre beletalálni…”- Margit és József sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Felesleges körök nélkül... titokban minden társkereső ilyesmiről reménykedik.



„Elsőre beletalálni…”- Margit és József sikertörténete a Cronos Társkeresőn

A valóság azonban ennél zordabb: gyakran bizony végig kell járni a kiszabott úton, amelyet csalódások szegélyeznek, félresikerült randevúk, hosszas keresgélés, és lassú, lassú egymáshoz idomulás.


Kivételek ez alól is akadhatnak, és akadnak is. Margitnak nem tartott hosszú ideig megtalálnia a társát, és a folytatás is biztatóan alakult.

 „Regisztráltam, és az első szimpatikus fiatalembernek jeleztem, hogy tetszik, erre ő írt nekem, amit még jó néhány levél váltás követett. Aztán randiztunk, és azóta együtt vagyunk. Ennek most van három hónapja... köszönjük, Cronos”

Kívánjuk, hogy a továbbiakban is hasonló boldogságban legyen részetek!

2017. október 16., hétfő

„Gyorsan érkezett szerelem”- Tünde és Norbert sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Vannak, akik kifejezetten hosszú ideig keresik az Igazit, vannak viszont, akik nagyon rövid idő alatt rátalálnak. Mind a valós életben, mind a virtuális világban megesik, hogy a szerelem hamar megérkezik.



„Gyorsan érkezett szerelem”- Tünde és Norbert sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Tünde szerencsét próbált az oldalunkon, és a postafiókjába érkező számtalan érdeklődő levél közül megtalálta Norbertét is, akivel aztán a későbbiekben szoros kapcsolatot sikerült kialakítania.


A szimpátia kölcsönös volt, a személyes találkozás is megtörtént, és mindkettőjük számára beteljesítette a reményeket. Tünde így írt nekünk minderről:

„Kedves Cronos! Nem olyan rég regisztráltam erre az oldalra, rengeteg levelet kaptam, de a 2. nap sors döntő volt, rám írt egy nekem is szimpatikus úriember. Pár levélváltás után randira hívott. Találkoztunk, a kémia is működött azonnal, nem csak a szimpátia. Boldog vagyok, és köszönöm, hogy megismerhettem egy udvarias, rendes férfit a Ti segítségetekkel. Üdv, Tündér”

Kívánunk Nektek sok boldogságot a jövőben!

2017. október 9., hétfő

„Ismét csak a teszt…” - Ildi és Norbi sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Nemrégiben arról adtunk hírt, hogy egy teszt elkészítése esetenként mennyire elő tudja segíteni a társkeresők egymásra találását.



„Ismét csak a teszt…” - Ildi és Norbi sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Nos, ismét csak a teszt hozott össze egy párt, Ildit és Norbit. A kérdések, amelyek a társkereső oldal tesztkészítő funkciójánál szerepelnek, talán sokak számára nem a megfelelőek, ám mindenkinek lehetőség nyílik saját kérdéseket is szerkeszteni.


Ezután már csak a megfelelő személyt kell kiválasztani, és ha a vonzalom kölcsönös, a teszt kitöltése és összehasonlítása kiváló kiindulópont lehet a folytatásra...

„Ő elküldte nekem a tesztjét, amit én kitöltöttem, majd levélben kiegészítettem egy-két bővebb válasszal, ebből kialakult egy beszélgetés. Rá 3-4 napra találkoztunk.”

Gratulálunk Nektek, és sok boldogságot kívánunk!

2017. október 2., hétfő

„Egy tesztkitöltéssel kezdődött…” - Amesztiszia és Álmos sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Többször megemlítettük már, hogy a társkereső oldalaknak több olyan funkciójuk is van, amelynek használatával esélyt adhatunk magunknak a mihamarabbi társtalálásra.



„Egy tesztkitöltéssel kezdődött…” - Amesztiszia és Álmos sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Az alábbiakban arról olvashatunk, milyen hasznos volt egy teszt elkészítése, és mennyiben járult hozzá Amesztiszia és Álmos boldogságához. Tehát az ő esetükben így kezdődött...


„Párom kitöltötte tesztemet a Cronos társkereső oldalon, majd elkezdődtek a levelezések. Bár én pesti vagyok, és ő jászberényi, ráadásul elmondása szerint nem is szokott Pestre járni, a véletlen folytán mégis tudtunk találkozni megismerkedésünk után elég hamar. Elcsattant az első csók is, és mind a ketten komolyan gondoltuk a párkapcsolat kiépítését a továbbiakban. Így a 21. században a világhálónak köszönhetően legyőztük a távolság akadályát, és azóta is találkozunk minden hétvégén, amikre egész héten várunk. Dúl a szerelem, és boldogok vagyunk együtt. Köszönjük, Cronos!”

Sok boldogságot kívánunk nektek!

2017. szeptember 25., hétfő

„A távolság áthidalható” - Erzsébet és István sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Ha magányosak vagyunk, és szeretnénk változtatni ezen az állapoton, mindannyiunkban ott rejtőzik a vágy, ott dédelgetjük a gondolatot, hogy a kiszemeltünk ne csupán elvárásaink legtöbbjének feleljen meg, de még a jelenlegi lakóhelye se essen távol a mi lakóhelyünktől.



„A távolság áthidalható” - Erzsébet és István sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Amennyiben ez nem minden esetben teljesíthető követelmény, akkor is érdemes esélyt adni a másik félnek - egymásnak -, hiszen ki tudja, miképpen alakulnak a dolgok, és manapság már nem kell napokig zötykölődni egy postakocsin, hogy eljussunk egyik helyről a másikra az ország területén.


Egyéb akadályokat is gördíthet elénk a sors... felmerülhetnek problémák az első találkozás során, aztán a későbbiekben is... de ha a végeredmény sikerrel zárul, hát nem mondhatjuk el azt, hogy megérte?

Erzsébetnek és Istvánnak mindenképpen hasznosnak bizonyult, hogy nem tántorították el őket egymástól az imént felsorolt „akadályok”.

„Itt találtam meg a párom a Ti oldalatokon. Az első randin türelemmel várt rám egy órát, mert a munkám miatt késtem, de jeleztem. Szimpatikus volt, de nem több. A második randi sem a legjobban zárult. A harmadik randi fergeteges volt, és mind a ketten tökéletes összhangban voltunk. Akkor már jelentkezett a másik hiánya. 220 km-re lakunk egymástól. Legyőzzük a távolságot. Most én megyek le Palotabozsokra, majd a jövő héten ő jön fel Dunakeszire. Minden nap beszélünk. Ő rögtön törölte magát nálatok. Előre tudta, hogy rám várt...!!! Ilyen találkozás az életben, a mi korunkban, csak nagyon ritkán adatik meg. Egy különleges, őszinte, szeretetteljes, harmonikus kapcsolat. Boldogok vagyunk egymással!”

Kívánjuk nektek, hogy a jövőben is hasonló boldogságban teljenek napjaitok!

2017. szeptember 18., hétfő

„Üzenet a palackban” - Ibolya és Zoltán sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Mint ahogy egy hajótöröttnek az életét és a megmenekülését jelentheti egy vaktában, ám végezetül mégis a megfelelő helyre juttatott üzenet a lakatlan szigetről, úgy jelentheti egy harmonikus párkapcsolat kezdetét is egy jól megírt, figyelemfelkeltő palacklevél.



„Üzenet a palackban” - Ibolya és Zoltán sikertörténete a Cronos Társkeresőn


Az online társkereső oldalak egy része tartalmazza ezt a bizonyos palackposta funkciót. Aki úgy dönt, hogy él a lehetőséggel, és ír magáról pár sort, majd úgymond „bedobja” a palackot a „világháló végtelen tengerébe”, egy eséllyel többet mondhat magáénak a párkeresés terén.


A rendszer ezeket a palacküzeneteket véletlenszerűen küldi el a rendszerben regisztrált tagoknak. A „világháló végtelen tengere” kifejezés ily módon végül is értelmét veszti, hiszen az üzenet mindenképpen a rendszeren belül „kering”, ám azokhoz a partnerjelöltekhez jut el, akik többé-kevésbé hasonló elvárásokat töltöttek ki az adatlapjukon a másik fél iránt, mint az üzenet küldője.

Napjában több ilyen palacküzenetet is kaphatunk, amelyek voltaképpen virtuális „segélykérések”, egy társra vágyó, magányos személy kockakövei a boldogságra találás rögös útján. Nem tudhatjuk, kihez jut az üzenetünk, de ha a megfelelő „kezekbe kerül”, akkor felkészülhetünk arra, hogy a történetnek akár örömteli befejezése is lehet...

Ibolya palackposta levele Zoltánhoz jutott el. Számukra már véget ért a párkeresés, egymásra találtak...

„A palackpostán keresztül kaptam egy levelet a hölgytől, amire válaszoltam, és azóta sokszor találkoztunk, és úgy döntöttünk, hogy együtt maradunk, nem keresünk tovább. Mindezt köszönjük a Cronosnak!”

Gratulálunk nektek mi is, és további sok boldogságot kívánunk!

2017. szeptember 4., hétfő

„Gyorsan és boldogan ” - Gabriella és Zozo sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Többen feladják. Többen megkeserednek. Többen úgy gondolják, egy szakítás/válás után már nem teremhet nekik babér, főleg úgy, hogy a zátonyra futott kapcsolatból gyermek is született.



„Gyorsan és boldogan ” - Gabriella és Zozo sikertörténete a Cronos Társkeresőn

A statisztikai adatok talán valóban azt mutatják, hogy egyedülálló anyaként/apaként nehezebb társra lelni, azáltal pedig még nehezebb, hogy a gyermeket/gyermekeket a társat kereső fél neveli.


Nos, a statisztikának sem szabad minden esetben hinni, de elsősorban nem szabad olyasmivel foglalkozni, olyasféle gondolatokat dédelgetni, hogy „nekem már nincs esélyem a boldogságra”, „én már örökre egyedül maradok”.  Az alábbi pár mindenesetre nem adta át magát a negatív gondolatoknak, meglépték, amit meg kellett, és rövid időn belül egymásra találtak.
  
„Felregisztáltam az oldalra, rövid időn belül megtaláltam a szerelmet. Egy héten keresztül beszélgettünk üzenetben, majd találkoztunk. Elvittem a kislányomat is magammal, ő elhozta a fiát magával, kialakult a közös kölcsönös vonzalom, és azóta is rendszeresen találkozunk, és nagyon boldognak érezzük magunkat együtt!”

Kívánunk nektek mi is sok boldogságot!

2017. augusztus 28., hétfő

„A folytonosság hiánya nem minden esetben a kapcsolat vége” - Erika és Fido sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Egy bimbózó kapcsolatban is lehetnek hullámvölgyek, viszonylag rövid ismeretséget követően is döccenhet néha a szekér, ez a megállapítás nem csupán a hosszantartó párkapcsolatokra igaz.



„A folytonosság hiánya nem minden esetben a kapcsolat vége” - Erika és Fido sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Vannak, akik hosszasabb mérlegelés után döntenek úgy, hogy közös háztartásban folytatják, és akadnak, akik néhány hét, esetleg egy hónap után megteszik. Erre nézve nincsenek sémák, illetve kötelező irányelvek.


Esetenként előfordul, hogy a döntés elhamarkodottnak tűnik, és az összeköltözésnek hamar vége szakad. A legtöbben talán le is zárnák magukban annyival, hogy ami történt, megtörtént, megpróbáltuk, nem sikerült, ideje új lapot nyitni... Erika és Fido viszont nem ezt tette. Náluk a bűvös időtartam az egy hónap volt... Fido így írt nekünk erről:

„Sziasztok! Erika írt rám először, majd találkoztunk. Egy hónap után összeköltöztünk, majd egy hónap múlva szét, egy hónap szünet, utána kezdtük elölről. Azóta fél éve együtt vagyunk szeretetben boldogságban. Köszönöm nektek, sziasztok!”

Kívánjuk, hogy a továbbiakban ne legyenek hasonló „törések”, és kapcsolatotok boldog, harmonikus legyen!

2017. augusztus 21., hétfő

„Amiért érdemes előfizetni...” - Terézia és Epafras sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Az internetes társkereső oldalakra történő regisztráció többnyire ingyenes, ám ezen túl, a teljes körű használathoz mindenhol szükség van - úgymond - némi „áldozatot hozni”...



„Az a fránya előfizetés...” - Terézia és Epafras sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Böngészhetjük a hölgyek/urak adatlapját, szavazhatunk rájuk, jelezhetjük feléjük a szimpátiánkat, tesztünk segítségével felmérhetjük, mennyire passzolunk egymáshoz, vagy várhatjuk, hogy a másik fél szólítson meg minket. Néha ennyi is elegendő, ám nem minden esetben.


Epafras végül nem bánta meg, hogy nem elégedett meg a rendszer nyújtotta, díjtalanul igénybe vehető lehetőségekkel.

„A párom jelölt meg, hogy randizna velem, én visszajelöltem, de mindketten ingyenesek voltunk, így nem tudtuk fölvenni egymással a kapcsolatot. Mikor előfizető lettem, kb. öt hölgynek küldtem levelet, hogy randiznék vele, ő volt a legelső, másnap már találkoztunk is. Mindjárt szimpatikusak lettünk egymásnak, és azóta nagyon boldogok vagyunk.”

Sok-sok boldogságot kívánunk nektek a Cronos csapata nevében!

2017. augusztus 14., hétfő

„Kölcsönös vonzalom” - Vali és Balázs sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Palackposta, szavazás, tesztfelkérés, randira hívás, tetszésjelzés küldése... társkereső oldalunkon mind-mind megragadható lehetőségek azok számára, akik első lépés gyanánt szeretnék jelezni a másik félnek, hogy szimpatikusak a számukra.



„Kölcsönös vonzalom” - Vali és Balázs sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Előfordulhat azonban, és bizony többször elő is fordul, hogy ez a szimpátia csak egyirányú, és a másik fél elutasítja a közeledésünket, vagy pedig egyáltalán nem is reagál rá.


Ne keseredjünk el! S legfőképpen ne adjuk fel a reményt, hiszen amennyiben komolyak a szándékaink, azt a valakit szeretnénk megtalálni, akiben sikerült szimpátiát ébresztenünk, és megkapjuk részéről a jelzést, hogy mi sem vagyunk számára közömbösek.

Ha pedig megvolt a kölcsönös vonzalom a két fél részéről, már bármi megtörténhet... Valival és Balázzsal meg is történt, amire minden társkereső vágyik.

„Nálatok kezdődött egy kölcsönös vonzalommal. Találkoztunk, azóta szinte folyamatosan chatelünk, szinte minden nap találkozunk, imádjuk egymást, és tervezzük a közös jövőt. Hihetetlen érzés újra határtalanul boldognak lenni. Köszönjük.”

Kívánunk nekik sok boldogságot közös jövőjükhöz!

2017. augusztus 7., hétfő

„Egy jó adatlap sikere” - Ica és István sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Keringenek mindenféle híresztelések, valósak és valótlanok egyaránt, vajon mennyit áruljunk el magunkról az adatlapunkon egy internetes tárkereső oldalon, illetve töltsünk-e fel fényképet, vagy ne.



„Egy jó adatlap sikere” - Ica és István sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Vannak, akik úgy érzik, felesleges bármit is írni, mert úgyis a személyes találkozás dönt el mindent. Vannak, akik fényképet sem osztanak meg, különféle okok miatt...


Pedig hát a tapasztalatok mind azt mutatják, hogy egy szépen, ügyesen „összerakott”, valós fényképpel ellátott adatlap figyelemfelkeltő lehet, és akár egy későbbi harmonikus párkapcsolatot is megalapozhat.

Ica mindenképp jól tette, hogy nem hagyta kitöltetlenül a bemutatkozást, és a bemutatkozó szöveget is jól választotta meg, ugyanis felkeltette vele István figyelmét, és... de olvassuk, hogyan alakult számukra a folytatás!
 
„Meglátta a fotómat, és a hozzá írt szövegem magával ragadta! Kb. 2 hétig cseteltünk, mielőtt találkoztunk volna, aztán eltöltöttünk együtt csodálatos 5 napot, és elhatároztuk, hogy együtt folytatjuk az életünket! Mivel ő még aktív, le kell zárnia a munkahelyi dolgait, munkát kell keresnie, ahol én lakom! Mindez némi időt vesz igénybe, de mindennap többször is beszélünk, és nagyon hiányoljuk egymást! Röviden ennyi, de ami velünk történt, az valami csodás dolog, pedig már majdnem feladtam a reményt! Azt hiszem, most már csak rajtunk múlik, mennyire akarjuk, és teszünk érte, hogy csodás évek várjanak még ránk ! 68 éves vagyok, és megtörtént velem a CSODA!!! Ehhez csak még annyit: MEGÉRTE!!!! Üdvözlettel: Ica”

Sok boldogságot kívánunk nektek!





2017. július 31., hétfő

„Nagy a távolság? Ez bármikor megváltozhat!” - Mara és Zoltán sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Amikor egy online társkeresőn regisztrálunk, általában evidensnek tűnik a számunkra, hogy a környezetünkben próbáljuk megtalálni azt a személyt, akivel a későbbiekben közösen folytathatjuk az életünket.



„Nagy a távolság? Ez bármikor megváltozhat!” - Mara és Zoltán sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Sokak úgy gondolják, 50-100 kilométeres távolságon túl már arra sem érdemes időt pazarolni, hogy „szóba álljunk”, illetve levélváltásba bocsátkozzunk valakivel.


Tapasztalataink szerint viszont nem szabad, hogy a földrajzi elhelyezkedés elriasszon bárkit is az ismerkedéstől, hiszen ha valamit igazán akarunk, és igazán megszeretünk valakit, mindenre találhatunk megoldást. S mindemellett előfordulhat az is, hogy a paraméterek időközben szerencsésen megváltoznak... mint például Mara és Zoltán esetében.
 
Mara így írt nekünk erről:

„Megtaláltam társamat, itt az oldalatokon. Kicsit mesébe illő az egész, alig hiszem el. Kb. 2 hónapja rám írt Zoli, hogy nyáron fog hazaköltözni Kanadából, és szeretne találkozni velem. írtam neki, én itt leszek, keressen meg. Pár soron kívül semmi más nem történt. Egy hete vasárnap kaptam egy levelet: „Hazaköltöztem szombaton, találkozni szeretnék veled.” Telefonszámot küldött, amire sms-ben válaszoltam, hogy találkozzunk. Felhívott hétfőn, szerdán találkoztunk, aztán pénteken, aztán szombaton, és holnap vasárnap is fogunk. Minden csodálatos. Elmondta, hogy 2 hónapja arra készült, hogy láthasson, és velem folytassa az életét, és én nem is tudtam erről semmit. Nagyon magabiztos, és pozitív. Nagy hatással van rám. Együtt akarjuk folytatni életünket.”

Sok boldogságot kívánunk nektek, immár határainkon belül! :)

2017. július 24., hétfő

„Apró virtuális jelzések” - Andi és Zola sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Az online társkeresésben sokan a levelezésre esküsznek, még többen a mihamarabbi találkozásra, ám akadnak még lehetőségek a mi társkereső oldalunkon is, hogy jelezzük a másik fél felé: nem közömbös a számunkra.



„Apró virtuális jelzések” - Andi és Zola sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Egy adatlapot mindig érdemes alaposan átolvasni, amennyiben valaki felkelti a figyelmünket, és nem árt tájékozódni, miféle „virtuális eszközök” állnak rendelkezésünkre, hogy megtegyük az első lépést.


Andi esetében talán az időjárás is közrejátszott, hogy mélyrehatóbban vizsgálta meg az általa keresett, számításba jöhető ideális társak listáját, ám az mindenképp az ő döntése volt, hogy nem bízza a véletlenre a dolgot, és él a rendszer által felkínált lehetőséggel.
 
„Egy esős májusi estén szabadidőm terhére ismét a társkeresést választottam. A megadott feltételek beállítását követően 12 lehetséges személyt tartalmazó lista jelent meg. Ekkor egy új szimpatikus fiatalember is megjelent a listában, aki eddig elkerülte figyelmemet. Most lehet az időjárás miatt, de valahogy megfogott kedves mosolya. Igazán bájos volt. Úgy gondoltam, kezembe veszem a dolgok irányítását. Egy szimpátia gomb megnyomásával jeleztem, hogy örömmel venném ismerkedési szándékát. Ez a szándék néhány nappal később meg is érkezett. A visszajelölést követően ... Kapcsolatunk azóta is tart. Köszönjük!”

Sok boldogságot kívánunk Nektek!

2017. július 17., hétfő

„Néha döcögősen indul... az autó is...” - Zsuzsi és Bálint sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Mindannyian hallottunk már Murphy törvényeiről, s közülük talán a legismertebbről: „Ami elromolhat, az el is romlik”.



„Néha döcögősen indul... az autó is...” - Zsuzsi és Bálint sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Apró kiegészítéseket is tehetünk ehhez az általános törvényhez, úgymint „nem csupán elromlik, hanem a legrosszabbkor romlik el”.


Bálint számára mindenesetre rosszul indult az első randevú - valamint az autó -, de olvassuk, ő hogyan ír minderről, valamint a folytatásról, amelyben a dolgok végül jóra fordulnak.

„Sziasztok! Az első sms után fel is hívtam jelenlegi párom, hogy másnap mennék is hozzá, mivel szerintem fontos a személyes találkozás, az első benyomás. Másnap el is küldte a címet, hogy hova menjek, persze hozzátette: „ugye nem versz át?” Erre én: „természetesen nem!”
Ezután beültem az autóba, bekapcsoltam a gps-t, és ahogy elindítottam az autót, egy nagy csattanás... az egyik görgő elszabadult. Nem az forgott le bennem, hogy mi van az autóval, hanem amit mondott: "ugye nem versz át?". Azonnal hívtam, de a kis aranyos már készülődött. A második hívásnál elmondtam neki, hogy van egy kis baj, nem tudok menni, mivel az autóm megadta magát. Erre a válasza: „gondoltam, tudtam, hogy ez lesz”.
Viszont ez után nem hagytuk annyiban. Három napig beszélgettünk telefonon, amikor csak tudtunk. A negyedik nap elkészült az autóm, és végre eljutottam hozzá, akit négy nap után úgy éreztem, már sokkal több ideje ismerek, és ő is így érzett. A történet vége happy, mivel a második randin már együtt is töltöttünk három napot. Igaz, csak hétvégente vagyunk együtt, de eddig úgy érezzük, hogy menni fog! :-)”

Sok boldogságot kívánunk nektek!

2017. július 10., hétfő

„Félreértés után” - Krisztina és János sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Néha nem úgy sikerül az első találkozás, mint ahogy szeretnénk, sőt nem is jön össze elsőre, mivelhogy...



„Félreértés után” - Krisztina és János sikertörténete a Cronos Társkeresőn


De inkább olvassuk János beszámolóját, miként is esett meg velük ez a történet, aminek végül happy end lett a vége.

 
„Kedves Cronos! Lassan egy évvel ezelőtt regisztráltam az oldalra. Ki is szemeltem egy hölgyet, és mint később kiderült, én is szimpatikus voltam neki. Még aznap este fél nyolc körül, munka után, eszméletlen, hajnalig tartó levelezésbe kezdtünk. Leírhatatlan összhang volt köztünk az első perctől fogva! Két napra rá megbeszéltünk egy személyes találkozót. Én aznap reggel értem haza szolgálatból, izgatottan várva a délutánt. De, hogy mégis a legjobb formám tudjam hozni, ledőltem aludni. Csakhogy annyira kimerültem, hogy se az ébresztő, se a telefonhívás nem tudott felébreszteni, így sikeresen átaludtam az első randevút... Igen, tudom... higgyétek el, a nap napig lesül az arcomról a bőr, amiért ezt tettem vele.

A következő történt ezután.

A hölgy hazaért, én magamhoz tértem. Persze, amint az órámra néztem, egyből a telefonom után kapkodtam. A nagy ő-től csak egy üzenet volt a 17 nem fogadott hívás mellé: értem, rendben. :( Azt hitte, hogy direkt nem vettem fel, hogy felültettem. Hosszas bocsánatkérés után jött a megoldás, ami maga volt a csoda! Megbeszéltünk egy újabb találkozót, de még aznap estére!!! :) Soha életemben nem volt ekkora mázlim! El is jött az időpont, a megbeszélt helyen találkoztunk. Sablonszöveg, tudom, kövezzenek is meg érte, de egyből szerelmes lettem belé! Én csodálkozásom közepette a köszönés után még nem tértem magamhoz, de ő... ő csak annyit mondott, hogy: "Hát azt hiszem, én most megyek, jó?". Aztán elindult... Agyvérzés, szélütés, amit el tudtok képzelni, én abban a pillanatban kihordtam lábon. Egyszer csak megállt, rám mosolygott, és így szólt: "Csak vicceltem!" Ez volt a bosszú, amiért átaludtam az első, pontosabban a nulladik randink. :)

Ezután sétáltunk, beszélgettünk, háromszor kaptam ki tőle csocsóban, és közben fülig egymásba szerettünk. Még aznap éjjel mondta nekem: „Engem neked teremtettek!" Mármint, hogy őt nekem, remélem, értitek :) és, hogy mennyire igaza volt!!! Ugyanis mindez június 26-án volt egy éve. Azóta decemberben összeköltöztünk, és izgatottan vártuk a közös kuckónkban az első évfordulónkat. :) A Cronossal kezdődött anno minden! Köszönöm szépen! Remélem ti is olyan örömmel olvassátok majd soraim, amilyen örömmel én megosztottam veletek!”



Kívánunk nektek sok boldogságot a Cronos munkatársai nevében!



2017. július 3., hétfő

„A Véletlen és a Sors játéka” - „Igazszívű” és Virág sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Vannak érzések, amelyeket jelentős távolság sem tud befolyásolni, és eljön az idő, amikor ez a távolság megszűnik, két élet közös mederbe kerül.



„A Véletlen és a Sors játéka” - „Igazszívű” és Virág sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Az alábbiakban többek között arról olvashatunk, hogy nem árt megbékélni a múlttal a jövő érdekében, tanulni az elkövetett hibákból, és nem félni az újrakezdéstől.


„Igazszívű” nehéz periódusban regisztrált társkereső klubunkba, de nem bánta meg... kívánunk mi is sok boldogságot neki és párjának, Virágnak!

 „Megismerkedésünk a Véletlen és a Sors játéka. Én akkor voltam válás szinten, és csak dacból regisztráltam. Bemutatkozó levelemre több jelentkező után kölcsönös érdeklődés, aztán jó barátság majd személyes találkozót követően szimpátia és vonzalom kezdett kialakulni. A vonzalom és szimpátia mélyülése szerelemmé alakult. Bár közel 400 km választ el, most úgy néz ki, hogy közös ház vásárlása és összeköltözés lesz a vége. Mint férfiú, természetesen én költözök a kedvesemhez. Köszönet a Cronosnak. Mindenkinek üzenem, hogy a leendő alkalmakat ne szalassza el... a régi énjét és párját felejtse el. Nézzünk önmagunkba, mi lehetett a hiba bennem is? Tanuljunk belőle önmagunk lenni, mert minden ember egy megismételhetetlen csoda, egy isteni lény. Eszerint keress, találj, megérts, tolerálj, találj kompromisszumot. És nem utolsó sorban: egyenrangú partnerek vagytok, csak a nemetek más. Köszönöm a lehetőséget, sok szerencsét és három fontosat kívánok: bölcsességet, boldogságot, békességet!”



2017. június 26., hétfő

„Irodavezetői segítséggel” - Mária és Sándor sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Mária nehéz időszakot élt át, az utóbbi években több tragédia is történt a családjában.



„Irodavezetői segítséggel” - Mária és Sándor sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Az újrakezdés mindig nehéz, kiváltképp ha elveszítjük a szeretteinket. Sokáig nem is gondolunk arra, hogy képesek vagyunk új életet kezdeni, és nem is tudunk tenni ennek érdekében. Aztán egyszer csak váratlanul megérkezik a segítség...


Mária mondatait ajánljuk mindazoknak, akik hasonló cipőben járnak, és üzenjük nekik, hogy előbb-utóbb minden kilátástalan helyzetből létezik kiút!

„Hol is kezdjem, hogy minél rövidebb legyen a történet... hat, azaz akkor még öt éve, hogy egyedül maradtam. Egy nagyon jó házasság volt a miénk. Sajnos a betegség közbeszólt, hosszú és nehéz évek szenvedésének lett vége 2011-ben. Nem gondoltam sokáig a társkeresésre. Aztán egy újabb tragédia történt. 37 évesen a fiam balesetet szenvedett. Végképp egyedül maradtam, a zavarodás határán. Egy ismerősöm ajánlotta ezt az oldalt. Nehezen szántam rá magam. Nem volt könnyű az ismerkedés. Saját magammal kellett megküzdeni, ez nehezebb, mint egy másik egyénnel. Volt egy pár levelezés, vagy három randi, de nem jött össze egyik sem. Egy éve lesz májusban, hogy munka közben csengett a telefon. Nem nagyon értettem a bemutatkozást, csak a második mondatot, hogy ajánlani akarnak nekem valakit vagy valamit. A reakcióm egyből az volt, hogy köszönöm szépen, nem kérem. Majd pár perc múlva összeraktam magamban, mi is akart ez lenni. Visszahívtam (most már tudom) Dán Ibolyát. Vége volt a munkaidejének, de nagyjából felvilágosítást adott a személyről, aki érdeklődött irántam. Kiadtam a telefonszámomat. Másnap felhívott a férfi. Nagyon szimpatikus volt a hangja és a stílusa. Megbeszéltünk egy találkozót, és akadozva, de biztosan elindult valami. Minden találkozás után több és több minden vonzott hozzá. Remélem megmaradunk egymásnak. Köszönöm, Ibolya!”

Sok boldogságot kívánunk Máriának és Sándornak a Cronos Társkereső Klub munkatársai nevében!

2017. június 19., hétfő

„Újrakezdés?” - Liliana és párja sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Az általánosan hangoztatott vélemények szerint egy kapcsolat felmelegítve már nem az igazi.



„Újrakezdés?” - Liliana és párja sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Ezzel a megállapítással viszont nem értenek egyet azok, akik kis szünet után újból egymásra találnak.


Találkozhatunk az exünkkel bárhol a szakítás után, az utcán, tömegközlekedési járművön, és akár még társaságban is, amennyiben közös baráti körünk volt. Összefuthatunk vele bárhol véletlenségből, és az alábbi példa mutatja, hogy akár még egy társkereső oldalon is az interneten.

Liliana regisztrált hozzánk, és újból rálelt a szerelemre, ugyanannak a férfinak az oldalán. Kívánjuk nekik, hogy a jövőben ne zavarja meg semmi a boldogságukat!
 

„Felbukkant ezen az oldalon az exem is, és egyből újra egymásra találtunk. Köszönöm nektek, sok sikert másoknak is.”


2017. május 29., hétfő

„Szerelem újrakezdés után” - Mária és András sikertörténete a Cronos Társkeresőn

A karácsonyi ajándékokat nagy becsben tartjuk, főleg ha nem tárgyi természetű dologról, hanem egy kapcsolatról, egy virágzó szerelemről van szó.



„Szerelem újrakezdés után” - Mária és András sikertörténete a Cronos Társkeresőn

Mivel azonban esendő emberi lények vagyunk, hibázhatunk, és néha csak utólag jövünk rá arra, mit nem szabadott volna tenni, illetve mire kellett volna jobban ügyelni.

Sokan azt vallják, az úgynevezett „felmelegített” kapcsolatok nem lehetnek hosszú életűek, illetve sokan vannak, akik nem is vállalnák fel az újbóli próbálkozást. Több esetről tudunk viszont, amelyek az igazolják, hogy érdemes még egy esélyt adni egymásnak, még egyszer meggyújtani azt a kis lángot, amely valaha gigászi fáklyaként lobogott. Az újbóli fellángolás egyes-egyedül rajtunk, mindkét félen múlik... mint Mária és András esete igazolja, a hasonló történetnek igenis lehet happy end a vége.

„2015. december 24-én karácsonyi ajándékként életem legszebb szerelmi története kezdődött. Sajnos nem vigyáztam, nem figyeltem rá, és 2016. december 27-én megszakította velem a Cronoson megtalált szerelmem a kapcsolatunkat. Nagyon mély lelki válságból visszatérve most mindketten az újrakezdésen dolgozunk! ígérem, többé nem fogunk hibázni, szerelmünket óvni fogjuk, ameddig csak élünk! Köszönet a Cronosnak, hogy megismerhettem életem legszebb, legkedvesebb, leggyönyörűbb szerelmét! András”

Kívánunk Nektek sok boldogságot és őszinte szerelmet egymás iránt!